szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A robbanás a határátkelő amerikai oldalán történt.

Lezárták a Niagara-vízesés közelében lévő amerikai-kanadai határátkelőt, miután felrobbant egy jármű a két ország között átívelő hídnál, a Rainbow Bridge-nél – írja a BBC.

Az FBI buffalói területi irodája közölte, hogy már vizsgálják a robbanást, amely a határ amerikai oldalán történt. “A helyzet egyelőre képlékeny” – tették hozzá a szűkszavú közleményben.

A BBC úgy tudja, a jármű Kanadából érkezett.

Kathy Hochul, New York állam kormányzója az X-en közölte, hogy tájékoztatták az incidensről. "Szorosan figyelemmel kísérjük a helyzetet. Az állami szervek a helyszínen vannak és készen állnak a segítségnyújtásra" – írta.

Frissítés:

A Fox News úgy értesült, hogy az FBI terrorcselekmény kísérletének gyanújával vizsgálja az incidenst. A hírtelevízió szerint az autó két utasa életét vesztette és egy határőr megsérült. A CNN szintén két halottról számolt be. A hatóságok ezt hivatalosan még nem erősítették meg.

"Ez nyilvánvalóan nagyon komoly helyzet. A kanadai kormány rendkívül komolyan veszi" – jelentette ki Dominic LeBlanc kanadai közbiztonsági miniszter Ottawában. "Felvettük a kapcsolatot az amerikai hatóságokkal. Hamarosan beszélni fogok az amerikai belbiztonsági miniszterrel" – tette hozzá LeBlanc.

Justin Trudeau kanadai kormányfő szintén úgy fogalmazott, hogy rendkívül komolyan kezelik a történteket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!