Legalább 43 halálos áldozata és több tucat sebesültje van a bangladesi épülettűznek

A tűzesetek nem számítanak ritkaságnak a sűrűn lakott Dakkában, gyakran a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyásával építkeznek.

  • hvg.hu
Legalább 43 halálos áldozata és több tucat sebesültje van a bangladesi épülettűznek

Legalább 43 ember életét vesztette és több tucatnyian megsérültek csütörtökön este Banglades fővárosában, Dakkában egy épületben keletkezett tűzben – közölte Szamanta Lal Szen egészségügyi miniszter.

A Reuters szerint a lángok egy étteremben csaptak fel, majd gyorsan átterjedtek a hatemeletes épület többi szintjére is. Többen az épületben rekedtek. Szen elmondta, hogy a halottak mellett huszonkét embert kellett súlyos égési sérülésekkel kórházakba szállítani. Hozzátette, hogy állapotuk válságos.

Az egyelőre nem világos, hogy mi okozta a tüzet. A hatóságok szerint 75 embert sikerült kimenteni a lángokban álló épületből, köztük 42-en eszméletüket vesztették.

A tűzesetek nem számítanak ritkaságnak a sűrűn lakott Dakkában. Az utóbbi években ráadásul több új épületet is felhúztak a bangladesi fővárosban, gyakran azonban a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyásával. A korábbi esetekben többnyire szivárgó gáztartályok, légkondicionálók és hibás vezetékek okozták a bajt.

Tizenöt embert még mindig keresnek a tragikus valenciai háztűz után

A spanyol miniszterelnök is a helyszínre érkezett.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.