Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az orosz biztonsági szolgálat órákkal korábban az Iszlám Állam tagjait semlegesítette.
Arra szólította fel az Oroszországban tartózkodó amerikai állampolgárokat a nagykövetség, hogy haladéktalanul hagyják el az országot, és figyelmeztette őket, hogy kerüljék a koncerteket, a tömegrendezvényeket, és legyenek elővigyázatosak.
“A nagykövetség figyeli azokat a jelentéseket, amelyek szerint szélsőségesek küszöbönálló támadásokra készülnek népes összejövetelek, ezen belül koncertek ellen, és felszólítja az amerikai állampolgárokat, hogy a következő 48 órában kerüljék az ilyen rendezvényeket” – írja honlapján a moszkvai amerikai nagykövetség.
Néhány órával korábban az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, az Iszlám Állam terrorszervezet egyik afganisztáni sejtjének tagjai lőfegyverrel készültek megtámadni egy moszkvai zsinagógát. Miután az őrizetbevételi kísérletnek ellenálltak, a szolgálat emberei semlegesítették őket.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.