Román kormányfő: év végéig megvalósulhat a teljes schengeni csatlakozás

Ehhez a nemzeti érdeket kell a politikai érdekek elé helyezni – mondta Marcel Ciolacu.

  • MTI MTI
Román kormányfő: év végéig megvalósulhat a teljes schengeni csatlakozás

A román miniszterelnök a Temesvári Traian Vuia Nemzetközi Repülőtér nemzetközi járatoknak szánt új indulási terminálja avatóünnepségén vett részt. A terminál vasárnaptól, az ország részleges – légi és tengeri közlekedésben megvalósuló – schengeni csatlakozásával üzemel, az útlevélellenőrzés nélküli uniós térségbe tartó utasokat szolgálja ki.

Az avatóünnepségen Nicolae Ciuca szenátusi elnök, Alfred Simonis képviselőházi elnök és Sorin Grindeanu közlekedési miniszter is részt vett.

Marcel Ciolacu leszögezte: a nagy országos projektek kapcsán – mint a schengeni csatlakozás – stabilitásra és egységre van szükség, káoszban és politikai viták közepette nem lehet építkezni. Aláhúzta: 48 órán belül a román állampolgárok “elfelejthetik a klasszikus reptéri ellenőrzést”. Arra is kitért, hogy hasonló beruházásokra a többi romániai repülőtéren, valamint a konstancai és dunai kikötőkben is sor kerül.

Úgy fogalmazott, már kevesen hittek a schengeni csatlakozásban, de az vasárnap a légi és tengeri közlekedésben megvalósul. “Ez az első lépés, amely visszaigazolja, hogy az út visszafordíthatatlan” – fogalmazott a kormányfő, és biztosította a jelenlévőket, hogy év végéig a szárazföldi közlekedésben is létrejön a schengeni csatlakozás.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.