Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A volt amerikai elnök ellen vádat emelő ügyészség koronatanúja, Michael Cohen tanúvallomásával folytatódott a volt elnök bírósági tárgyalása New Yorkban.
Egykori személyes ügyvédje, Michael Cohen a vallomásában azt állította, hogy több alkalommal is „elintézett“ különböző ügyeket Donald Trump akkori republikánus elnökjelöltnek 2016-ban, amelyek veszélyesek lehettek volna rá az akkori választási kampány során. Az ügyész kérdésére a jogász azt mondta, hogy saját forrásaiból fizetett Stormy Daniels felnőttfilmes színésznőnek 130 ezer dollárt, hogy ne beszéljen a Trumphoz fűződő állítólagos kapcsolatáról.
A nő korábban több interjúban tagadta az intim viszonyt Donald Trumppal, múlt héten a bíróságon a tanúvallomásában ugyanakkor azt állította, hogy 2006-ban ilyen kapcsolatba került az akkor még üzletemberként ismert Trumppal.
Cohen a bíróság előtt elismerte, hogy 2016 szeptemberében, kevesebb mint két hónappal a választás előtt, titokban felvette beszélgetését a főnökével. A felvételt a bíróságon is bemutatták; egy lapkiadónak szánt 150 ezer dolláros kifizetésről van szó benne, amelynek a célja az volt, hogy megvásárolja egy fotómodell sztorijának közlési jogát, aki azt állította, hogy évekkel korábban közeli kapcsolatban volt Trumppal.
A vallomásában Cohen elismerte, hogy a 2016-os, Trump győzelmével végződő elnökválasztás után csalódott volt, hogy a neve nem vetődött fel a Fehér Ház kabinetfőnöki posztjára.
A jogász áprilisban többször hangoztatta, hogy szeretné börtönben látni egykori főnökét. Cohent gazdasági bűncselekmények miatt korábban már bűnösnek találták, hamis tanúzás miatt is elmarasztalták.
A férfi tanúvallomása kedden folytatódik.
Trump a bíróság hétfői tárgyalása után úgy nyilatkozott: ez a nap is megmutatta, hogy politikai ellenfelei a jogrendszert fegyverként használják ellene, és az a céljuk, hogy eltávolítsák a választási kampányból. Megismételte, semmi bizonyíték nincs arra, hogy bűncselekményt követett el, az ügyet tárgyaló bírót pedig nagymértékben elfogultnak nevezte.
A New Yorkban április 15-e óta zajló bírósági büntetőper tárgya a Stormy Danielsnek kifizetett hallgatási pénz elszámolása. Az ügyészség szerint Trump utasítására történt a kifizetés, amit jogi költségként tüntettek fel a választási kampány idején. A hallgatási pénz kifizetése önmagában nem illegális, létező jogi eljárás az amerikai törvények alapján.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.