szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az IDF anélkül, hogy kommentálta volna az értesüléseket, mindössze annyit közölt, hogy erői továbbra is Rafah térségében tevékenykednek.

Szemtanúk szerint az izraeli tankok kedden először érték el Rafah központját – írja a Reuters.

Immáron harmadik hete tart a Gázai övezet déli részén fekvő város ellen indított, nagy nemzetközi felháborodást kiváltó izraeli hadművelet.

A tankokat Rafah egyik központi nevezetessége, az al-Avda mecset közelében látták.

Az IDF anélkül, hogy kommentálta volna az értesüléseket, csak annyit közölt: erői továbbra is Rafah térségében tevékenykednek.

A helyiek beszámolói szerint az éjszaka folyamán az izraeli haderő légicsapásokkal és harckocsitűzzel támadta a várost. Mindezt ráadásul a hétvégi nemzetközi felháborodás ellenére tették, amikor is egy támadás következtében tűz ütött ki az egyik menekülttáborban, ami 45 palesztin halálát okozta. Az áldozatoknak a fele volt nő, gyerek vagy öreg.

A hétvégi támadás óta legalább további 26 ember vesztette életét – közölték a Hamász fegyveresei által irányított enklávé tisztviselői.

A tankok egyébként nyugatnak tartottak, és a város nyugati részén található zurubi magaslaton foglaltak állást, ahol rendszeres harcokat folytatnak a Hamász fegyvereseivel, a helyiek szerint folyamatosan hallani onnan a lövöldözést.

A beszámolók szerint az izraeliek távirányítású harcjárműveket vetettek be, legalábbis sem a járművekben, sem azok környékén nem láttak katonákat a helyiek.

Azóta, hogy Izrael három héttel ezelőtt az Egyiptommal közös határátkelő ellenőrzésének átvételével megkezdte a támadást a város ellen, a tankok a település szélein keresték a betörésre legmegfelelőbb pontot. Amennyiben a Reutersszel közölt információk helytállók, akkor úgy néz ki, hogy megtalálták.

A Rafah elleni izraeli offenzívát Izrael legközelebbi szövetségesei is helytelenítették, még Joe Biden amerikai elnök is felszólalt ellene, ugyanakkor az amerikai államfő azt is felháborítónak nevezte, hogy a háború civil áldozatai miatt a Hágában székelő Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze elfogatóparancsot kért Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen.

Láthatóan fogytán van a türelmük a muszlim országoknak is, kedden már kisebb tűzharc robbant ki a rafahi határátkelőnél az izraeli és az egyiptomi csapatok között. Ez azért is lehet figyelmeztető jel Izrael számára, mert Egyiptom volt az első arab ország, amely még az 1970-es évek végén hajlandó volt békeszerződést kötni a zsidó állammal.

Képünk illusztráció: egy, a Rafah körzetében működő izraeli katonákról készült korábbi felvétel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!