Három ember meghalt, és heten megsérültek, amikor egy nagy sebességgel haladó kisteherautó felhajtott a járdára, majd a manhattani Corlears Hook Parkban a függetlenség napját ünneplő tömegbe csapódott helyi idő szerint 20 óra 55 perc körül – írja az NBC News.
A hatóságok szerint a sérültek közül ketten válságos, ketten súlyos állapotban vannak, a többiek könnyebb sérüléseket szenvedtek. „Az előzetes vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a sofőr alkoholos befolyásoltság alatt állt. De még korai lenne kijelenteni, hogy ittas volt, alaposan ki fogjuk vizsgálni a körülményeket” – nyilatkozta Eric Adams polgármester.
Jeff Maddrey New York-i rendőrfőnök szerint a gázolás után az emberek kirángatták a sofőrt a járművéből, és nem hagyták, hogy elmeneküljön a rendőrök érkezéséig. Hozzátette: valóban érezték a leheletén az alkoholt, de ő is megerősítette, hogy még zajlanak a szükséges vizsgálatok.
A hivatalos sajtótájékoztatón az illető személyazonosságáról nem osztottak meg részleteket.