Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa felszólította a felelősöket, hogy azonnal engedjék szabadon a foglyul ejtett személyeket, akiket megfosztottak minden kapcsolattól a külvilággal.
A jemeni húszik még júniusban megrohamoztak egy ENSZ-irodát Szanaában, a jemeni fővárosban, több tucat alkalmazottat foglyul ejtettek és elhurcoltak – jelentette be az ENSZ emberi jogi hivatala kedden Genfben.
Az elhurcoltak között az ENSZ 13 alkalmazottja, különböző segélyszervezetek több mint 50 munkatársa, valamint egy nagykövetségi alkalmazott van. Néhányukat az irodától távol eső otthonukból hurcoltak el.
Az incidensek június 6-án és 7-én történtek. Az ENSZ szóvivője szerint kezdetben az ügy gyors megoldásának reményében hallgattak a történtekről. Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa felszólította a felelősöket, hogy azonnal engedjék szabadon a foglyul ejtett személyeket, akiket megfosztottak minden kapcsolattól a külvilággal.
A húszik már 2021 novemberében és 2023 augusztusában is elfogták az ENSZ Emberi Jogi Hivatalának két munkatársát. Türk elmondása szerint egyiküket hírszerzési akciók beismerésére kényszerítették interneten terjesztett videókon. Az ilyen jellegű állítások minden alapot nélkülöznek és az eljárás az emberi jogok megsértésének minősül – szögezte le Türk.
Jemenben 2014 vége óta dúl pusztító konfliktus a kormány, a húszi lázadók és szövetségeseik között. A jemeni kormányt Szaúd-Arábia támogatja a húszik elleni harcban. Az ENSZ a jemeni konfliktust az országot éhínséggel fenyegető humanitárius katasztrófának minősítette.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.