szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyelőre a túszok számáról semmi konkrétumot nem tudni, viszont a beszámolók szerint a lázadásnak egy halálos áldozata már van.

Fellázadtak és túszokat ejtettek az elítéltek egy oroszországi büntetőtelepen – írja orosz kormányzati és hírügynökségi forrásokra hivatkozva a Meduza.

Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat közölte, hogy a lázadás a Volgográdtól mintegy 130 kilométerre nyugatra található szurovikinói IK-19-es, fegyház szintű büntetőtelepen történt.

A TASZSZ információi szerint a túszejtésnek egy halálos áldozata már van, az ügyeletes tiszt, aki megpróbált ellenszegülni a támadóknak. A Volgográdi terület kormányzója azt közölte, hogy a büntetőtelep négy dolgozóját kellett kórházba szállítani.

A túszok számáról és állapotáról egyelőre nem tudni konkrétumokat, ugyanakkor egyes beszámolók szerint a büntetőtelep igazgatója, Andrej Gyevjatov és a helyettese is köztük volt. Gyevjatov azonban kiszabadult azóta, egyesek szerint a túszejtők maguk adták át a hatóságoknak, miután az igazgató megsebesült.

Az elkövetőkről azt írja a portál, hogy az Iszlám Állammal állhatnak kapcsolatban, ezt egyébként bizonyítják a lázadókról kiszivárgott felvételek is:

Nem is ez lenne az első eset, ugyanis júniusban egy Rosztov-na-Donu melletti büntetőtelepen szintén az Iszlám Államhoz köthető fogvatartottak lázadtak fel és szedtek túszokat.

Az iszlamista szálat erősítik a portál szerint azok az értesülések is, miszerint a volgográdi mecset imámját a hatóságok a büntetőtelepre szállították, hogy kezdjen tárgyalásokba a túszejtőkkel.

Putyin az ukránokra mutogat a moszkvai terrorakció miatt, de hallgat titkosszolgálatai totális csődjéről

Bár az Iszlám Állam egyik fiókszervezete vállalta magára a moszkvai terrorakció elkövetését, a Kreml akár hamis nyomokat gyártva is Ukrajnára akarja tolni a felelősséget, miközben az orosz titkosszolgálatokéról egy szót sem szól nyilvánosan.

18

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!