Landolt a Csendes-óceánban Kapu Tiborék űrhajója, érkeznek a mentőhajók – élő videó
Hétfőn vált le a Nemzetközi Űrállomásról a magyar kutatóűrhajóst is szállító Dragon űrhajó. Kövesse velünk, cikkünk folyamatosan frissül!
Amennyiben elmulasztják a mongol hatóságok őrizetbe venni az orosz elnököt, az ország ellen minden bizonnyal eljárást indít majd a Nemzetközi Büntetőbíróság.
Rabomobil helyett díszőrség és vörös szőnyeg várta Putyint Mongóliában, annak ellenére, hogy az ország tagja a Nemzetközi Büntetőbíróság hatásköre alá eső államoknak.
A Politico Hoffmann Tamás nemzetközi jogászt idézte, aki szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság egész biztosan eljárást indít majd Mongólia ellen, amennyiben az ottani hatóságok elmulasztják őrizetbe venni Vlagyimir Putyint, aki ellen a törvényszék korábban elfogatóparancsot adott ki.
Ugyanakkor Hoffmann azt is hozzátette, hogy ennek az eljárásnak nem lesznek komoly következményei a vétkes országra nézve.
Vélhetően ezért is dönthettek úgy Ulánbátorban, hogy eltekintenek az orosz elnök őrizetbevételétől, no meg persze azért, mert Oroszország Mongólia egyik kiemelten fontos kereskedelmi partnere.
A Szabad Európa Rádió beszámolója szerint Putyin épp azért érkezett az országba, hogy repülőgép-üzemanyagok leszállításáról, illetve egy mongóliai erőmű felújításáról folytassanak tárgyalásokat Uhnágín Hürelszüh mongol elnökkel.
Az elmaradt őrizetbevételre azóta Dmitrij Medvegyev is reagált: „A mongolok elküldték az ICC-t és az eurodegeneráltakat a XIII. század óta ismert orosz–mongol irányba. Én, ha ennek a tökéletlen ‘bíróságnak’ a bírái és ügyészei helyében lennék, leginkább attól félnék, hogy néhány őrült megpróbálja végrehajtani a törvénytelen parancsot” – írta.
Persze az ilyen látogatásokat igyekeznek a felek emlékezetpolitikai oldalról is megerősíteni, így Putyin hivatalosan a halhin-goli győzelem 85. évfordulója alkalmából utazott Mongóliába, Hürelszüh oldalán meg is koszorúzták az ottani Zsukov-emlékművet.
A halhin-goli csata valójában ütközetek hosszú, fél éven át tartó sorozata volt az 1939-es szovjet–mongol–japán határon. Mongólia akkoriban a Szovjetunió csatlósállama volt, és az ő területén csaptak össze a szovjet csapatok a Mandzsúriából betörő japánokkal.
Hétfőn vált le a Nemzetközi Űrállomásról a magyar kutatóűrhajóst is szállító Dragon űrhajó. Kövesse velünk, cikkünk folyamatosan frissül!
Bár a kormány mind az ipari, mind a háztartási méretű szolárfejlesztéseknél behúzta a féket, a kapacitások bővülnek, sorra dőlnek a rekordok.
A miniszterelnök vejeként megtanulta, hogy bizonyos dolgoktól távol kell magát tartania – nyilatkozta az épp Amerikába készülő üzletember.
A kormánybiztos aggodalmai nem jutottak el a katonakoporsókról és a kerítést átvágó Magyar Péterről készült kamuvideók készítőihez.
Időnként a szél is viharos lehet.
40 hektárnyi nádas kiirtása, több száz tonna beton beépítése, 13 milliárd forint elköltése és három év állás után.
Közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálják halálának körülményeit.
Továbbra sincs egyértelmű bizonyíték a kárpátaljai magyar férfi megverésére.