A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Tucatnyinál több húszi katonai célpont ellen hajtottak végre támadást.
Amerikai és brit légicsapásokat intéztek pénteken az Irán támogatását élvező húszi lázadók kezén lévő négy jemeni város ellen – jelentette a lázadók kezén lévő al-Maszíra televízió.
Az amerikai hadsereg azt közölte, hogy tizenöt légicsapást intézett a jemeni húszi fegyveresekhez köthető célpontok ellen. Az amerikai Középső Parancsnokság szerint a húszik támadó katonai létesítményeit vették célba, de arra nem tértek ki, hogy ezek között voltak-e rakéta-, illetve drónindító berendezések, vagy radarállomások.
Amerikai vezetők szerint tucatnyinál több húszi célpont – öt település – ellen hajtottak végre támadást.
Az al-Maszíra és helyi lakosok szerint Jemen több része ellen intéztek légicsapásokat, így a főváros, Szanaa és Hodeida kikötőváros ellen. A televízió szerint légitámadás célpontja volt Damar város déli negyede, valamint al-Bajda tartomány délkeleti része. Helyi lakosok szerint al-Bajdában előretolt katonai állásokat támadtak.
A húszik november óta megközelítőleg száz támadást hajtottak végre a Vörös-tengeren áthaladó hajók ellen, állításuk szerint az Izraellel egy éve a Gázai övezetben háborúzó palesztinokkal való szolidaritás jegyében. Két hajót elsüllyesztettek, egy másikat elraboltak, és legalább négy tengerészt megöltek.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.