A katonai és energetikai infrastruktúrát célozhatja Izrael Irán elleni válaszcsapása
Arról azonban egyelőre nincs hír, hogy mikor mehet végbe az akció.
HVG
Leszűkítette az Irán elleni válaszcsapás lehetséges célpontjainak listáját Izrael – számolt be az NBC News amerikai tisztségviselőkre hivatkozva. Az izraeliek arról tájékoztatták szövetségesüket, hogy Irán katonai és energetikai infrastruktúráját vennék célba az október 1-i iráni rakétacsapás megtorlása során.
A lap forrásai szerint az izraeli hadsereg még nem döntött a támadás pontos időpontjáról és arról sem, hogy pontosan melyik létesítményeket veszik célba.
Az eddigi legnagyobb támadást hajtotta végre kedd este Irán Izrael ellen, amely súlyos hibának nevezte a lépést. Nemcsak a zsidó állam, de az egy éve tartó gázai háború során az USA először fenyegette meg válaszcsapással Teheránt. Jelentősen megnőtt a veszélye annak, hogy Irán és az USA is bekapcsolódik a háborúba.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.