Gyakorlatilag 40 napja nem jutottak segélyhez a Gázai övezet északi részén élők az ENSZ szerint. A világszervezet a BBC tudósítása szerint közölte: novemberben minden próbálkozásukat megakadályozták vagy megtagadták arra, hogy segítsenek annak a 65-75 ezer embernek, akik Beit Hanúnban, Beit Lahiában és Dzsabáliában vannak.
Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) adatai szerint november elseje és tizennyolcadika között 31 missziót terveztek az izraeli ostrom alatt álló észak-gázai területre. Ebből huszonhetet az izraeli hatóságok elutasítottak, négyet pedig súlyosan akadályoztak, emiatt nem jártak sikerrel. Az ENSZ szóvivője, Stéphane Dujarric szerint mindez akkor történik, amikor az ENSZ-szervezeteket tömörítő IPC jelentése szerint éhínség fenyegeti Gáza északi részét, ahol pékségek és konyhák zártak be, a gyerekeknek, terhes és szoptató nőknek nyújtott élelmezési támogatást fel kellett függeszteni, a vízellátás pedig teljesen leállt.
Dujarric szerint a térség három, alig működő kórháza csak nagyon korlátozottan elérhető, súlyos hiány van orvosi felszerelésekből és üzemanyagból. Vasárnap egy WHO vezette missziónak Beit Lahia kórházába sikerült eljuttatni tízezer liter üzemanyagot, illetve 17 beteget, három gondviselő nélküli gyermeket és 22 ápolót Gázavárosba vinni. A náluk lévő élelmiszert, illetve a kórháznak szánt orvosi felszerelések egy részét azonban ki kellett rakodniuk egy izraeli katonai ellenőrzőponton.
Az izraeli hadsereg humanitárius ügyekért felelős szerve ugyanakkor azt közölte, hogy november 17-ig 472 segélyszállító jármű lépett be Észak-Gázába, arról viszont nem számoltak be, hogy ezek a szállítmányok eljutottak-e az ostromlott területekre.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.