François Bayrout, a centrista Demokratikus Mozgalom (MoDem) elnökét, Pau város polgármesterét kérte fel miniszterelnöknek pénteken Emmanuel Macron francia elnök
számolt be a France24. A két politikus a bejelentést megelőzően csaknem két órán keresztül tárgyalt a francia elnöki rezidencián.
Bayrou és pártja 2017-ben és 2022-ben is Macront támogatta az elnökválasztáson, az elnök szövetségesének számít. A leendő miniszterelnök korábban háromszor maga is indul az elnöki pozícióért, a legjobban 2007-ben szerepelt, amikor az első fordulóban a szavazatok 18,57 százalékával a harmadik helyen végzett. Az 1990-es években volt oktatásért felelős miniszter, 2017-ben pedig rövid ideig igazságügyi miniszter.
Az előző francia miniszterelnök, Michel Barnier elleni bizalmatlansági indítvány múlt hét szerdán fogadta el a francia nemzetgyűlés, miután a képviselők megkerülésével hirdette ki a jövő évi társadalombiztosítási költségvetést. Barnier azt követően került a miniszterelnöki székbe, hogy a Nemzeti Tömörülés vártnál jobb EP-választási szereplése után Macron váratlanul időközi választásokat írt ki, melyen az Új Népfront végzett az első helyen, de a baloldali pártszövetség abszolút többséget nem tudott szerezni.