szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A merénylettel gyanúsított ötvenéves orvos pontos motivációi egyelőre nem ismertek. A támadásban ketten meghaltak, az egyikük kisgyerek.

Két ember, köztük egy kisgyerek halálát okozta a magdeburgi karácsonyi vásárban a tömegbe hajtó férfi – írja az MDR. A tragikus eset során sokan megsérültek, a korábbi közlés szerint 15 súlyosan, 37-en közepesen súlyosan, 16-an könnyebben. A rendőrség őrizetbe vette a támadás elkövetőjét, egy 50 éves szaúd-arábiai férfit, aki 2006 óta élt Németországban.

A Spiegel korábban arról írt, hogy Taleb A. 2016-ban kapott menekültstátuszt, foglalkozását tekintve pszichiátriai és pszichoterápiás szakorvos. A rendőrség tartott nála házkutatást, ennek eredményét még nem közölték. A kocsit, egy fekete BMW-t a támadás előtt bérelte ki. Egy rendőrségi szóvivő azt mondta, az autó legalább 400 méter haladt a vásáron keresztül.

Autó hajtott a tömegbe a magdeburgi karácsonyi vásáron, legalább egy ember meghalt, rengeteg a sérült

Egy személyautó hajtott a tömegbe egy magdbeburgi karácsonyi vásáron. A helyi közszolgálati televízió azt írja, a rendőrség szerint legalább egy ember meghalt és sok a sérült. A magdeburgi mentőszolgálat szerint legalább 60-80 sérült lehet. A rendőrség szerint robbanóanyag lehet az autóban, amivel a tömegbe hajtottak, ezért lezárták a környéket.

Az MDR úgy tudja, hogy a férfi nagyjából egy évvel ezelőtt az X-en arról posztolt, hogy a német állam üldözi a Szaúd-Arábiából érkező menekülteket, hogy tönkretegye az életüket. A már törölt bejegyzésben állítólag „küszöbön álló bosszúról” is írt, és más hasonló tartalmú bejegyzései is voltak. Úgy tudni, Szaúd-Arábia figyelmeztette is a német hatóságokat a támadóra.

A Spiegel azt írja, a férfi a közösségi oldalán olyasmikről is posztolt, hogy Németországnak „meg kell védenie a határait az illegális migrációval szemben”, illetve nyíltan kifejezte a szimpátiáját az AfD felé. A lap úgy tudja, hogy azután kapta meg a menekültjogot, hogy halálosan megfenyegették, amiért megtagadta az iszlámot. Aktivistaként is tevékenykedett, tanácsokat adott például szaúd-arábiai nőknek, miként meneküljenek el az országukból. Emellett volt egy honlapja is, ahol a német menekültügyi rendszerről gyűjtött össze tudnivalókat.

A rendőrség szemtanúkat, videókat és fotókat keres a támadásról. A nyomozás során továbbra is abból indulnak ki, hogy a bűncselekményt a férfi egymaga követte el, és iszlamista háttérről nincs tudomásuk. Sajtóértesülések szerint több ingatlant is átkutattak Bernburgban, ami Magdeburgtól nagyjából 50 kilométerre délre fekszik, és ahol a támadással gyanúsított férfi él.

A magdeburgi karácsonyi vásár helyszíne a tragédia után
John MACDOUGALL / AFP

Tamara Zieschang, Szász-Anhalt tartomány belügyminisztere szombaton arról beszélt az MTI tudósítása szerint, hogy a férfi állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik, biztonsági források alapján nem volt a bűnüldöző szervek látókörében ismert iszlamistaként.

Reiner Haseloff tartományi miniszterelnöke szerint az eset „katasztrófa Magdeburg városának, az államnak és általában Németországnak”. Azt is megerősítette, hogy a férfi feltehetően egyedül cselekedett, és hogy őrizetbe vették.

Nancy Faeser belügyminiszter és Olaf Scholz kancellár várhatóan szombaton Magdeburgba utazik. „Gondolataim az áldozatokkal és családjaikkal vannak. Mellettük és a magdeburgi emberek mellett állunk”, írta Scholz az X-en. A városi székesegyházában 19 órakor gyászszertartást tartanak.

Szaúd-Arábia külügyminisztériuma az X-en elítélte a támadást, a gyanúsított megemlítése nélkül. „A királyság megerősíti az erőszakot elutasító álláspontját, együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki az áldozatok családjainak, valamint a Német Szövetségi Köztársaság kormányának és népének, és mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek”, áll a közleményben.

Az Egyesült Államok kész segítséget nyújtani a helyreállításban és a vizsgálatokban – mondta Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Szombaton városszerte megemlékezések lesznek Magdeburgban, a következő napokban az összes városi kulturális intézmény zárva marad.

Gyertyagyújtás a magdeburgi karácsonyi vásár közelében
John MACDOUGALL / AFP

A támadást követően más városok karácsonyi vásáraiban szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezetnek, be: Halle városa bejelentette, hogy több rendőrrel biztosítják majd a helyszínt, és a lipcsei vásárba is több járőrt rendeltek ki.

Más politikusok mellett Orbán Viktor is kifejezte együttérzését a tragédia kapcsán, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig azt írta: „egészen elképesztő s egyben elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók számára, hogy mikor, honnan bukkan elő egy őrült, egy terrorista vagy egy merénylő s hajt a vásározók közé.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!