„Ennél szuperebb ellenzéket rajzolni nem tudna magának Magyar Péter” – Kéri László és Tóta W. Árpád a Tisza-kormány első félévéről
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Márkus László színész és Simonyi András volt washingtoni nagykövetét is a hálózati személyek között szerepel
Lezsák Sándor: Nem ügynök voltam, a bíróság előtt fog felelni mindenki, aki ezt az aljas hazugságot terjeszti
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Pocsék évük volt a felcsúti tőkéseknek 2025-ben is Felcsúton volt a legmagasabb az egy főre jutó adózott tőkejövedelem összege, ám a 12 millió forint csak harmada az egy évvel korábbi értéknek.
A katolikus püspöki konferencia bocsánatot kért a pártállammal együttműködő egyházi személyek nevében
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Miért csak 53 ezer nevet ismerhetünk meg a kádári állambiztonság máig szupertitkos mágnesszalagjainak adataiból?