Hat gyilkosságért ítélték el, tizenhatot vallott be, hamarosan akár szabadlábra is kerülhet a szlovák alvilág legismertebb maffiózója

Mikulás Cernák a kilencvenes években volt aktív, ő és csapata csalásokkal kezdte, aztán védelmi pénzt szedett, majd beszállt a bérgyilkosságokba is.

  • MTI MTI
Hat gyilkosságért ítélték el, tizenhatot vallott be, hamarosan akár szabadlábra is kerülhet a szlovák alvilág legismertebb maffiózója

Amennyiben a feltételes szabadlábra bocsátási kérvényét jóváhagyják, néhány hónapon belül szabadlábra kerülhet a szlovák alvilág legismertebb egykori maffiózója. Mikulás Cernák, akit a kilencvenes években a besztercebányai alvilág főnökeként, majd a szlovákiai alvilág legbefolyásosabb keresztapájaként tartottak számon, 1997-ben zsarolás gyanúja miatt került letartóztatásba, s azóta egy rövidebb megszakítással már közel 28 évet töltött rács mögött.

2009-ben hat gyilkosság és egy gyilkosságra való felbujtás miatt ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre, a rendőrségi nyomozások megállapításai szerint azonban a bűnlajstroma ennél jóval hosszabb. Ő maga 16 gyilkosság elkövetését vallotta be, ami az ország újkori történetében a legmagasabb szám. A bűnüldöző szervek azonban azt sejtetik, hogy az általa meggyilkoltak száma akár harminc fő is lehet.

A szlovák törvények szerint azok, akiket életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek, 25 év után kérvényezhetik a feltételes szabadlábra helyezésüket. Ezzel Cernák már 2023-ban próbálkozott, de nem döntöttek róla. Tavaly újabb kérvényt adtak be a szabadulása érdekében, ezt azonban nem ő vagy a jogi képviselője, hanem egy civil szervezet, a Restart – novy zivot (Újrakezdés – új élet) nevet viselő polgári társulás jegyzi – később maga az érintett is csatlakozott hozzá. Az ügyet az illetékes nagyszombati bíróság tárgyalja, amely május második felére tűzte ki az egészségügyi szakértők meghallgatásának időpontját, ami a kérvény elbírálási folyamatának egyik utolsó mozzanata lehet.

A törvényszéki pszichiáterek előzetes meghallgatásuk során azt mondták: Cernáknál nem lehetett kimutatni semmilyen komoly szellemi betegséget, pszichózis jelét sem.

„Nem foglalkozunk a 90-es évekkel, a gyűlölettel. Mindenki, aki normális és nem pszichopata, tudomásul veszi, hogy egy rossz időszak volt, rossz döntésekkel, amelyekkel mindegyikünknek el kellett számolnunk. Voltak áldozatok, ezt nem vitatom” – mondta a meghallgatáson Cernák, hozzátéve: soha nem kért engedményeket a hatóságokkal való együttműködéséért, mert az is a múlttal való kiegyezést szolgálta.

Cernák pitiáner bűnözőként már fiatalkorában összetűzésbe került a törvénnyel, majd autóbuszsofőrként dolgozott. A határok megnyitása után a testvérével külföldre ment, majd visszatérve előbb főként pénzügyi csalásokat követett el, aztán beszállt a védelmipénz-szedő bizniszbe, bérgyilkosságokba és más alvilági tevékenységekbe is.

A hozzáférhető adatok szerint az első gyilkosságát 27 évesen, 1993-ban követte el, annak áldozata egy ukrán férfi volt, aki megpróbált megzsarolni egy besztercebányai vállalkozót, aki viszont hozzá fordult segítségért. 1997-ben Gustáv Slivenski volt rendőrrel végzett ő és a csoportja, akinek a fejét saját lakása előtt egy autó tetején hagyták. Hasonlóképpen végeztek ugyanabban az évben a szintén alvilági kötődésű Hodossy Rudolffal Dunaszerdahelyen, akit a vádirat szerint Cernák szúrt szíven, majd levágta a fejét, amit később a város központjában, egy virágcserépben találtak meg.

Az idén 59. évét betöltő férfi a legkeményebb szlovákiai büntetés-végrehajtási intézetnek tartott Illaván tölti büntetését. Cernák közismertsége börtönévei során tovább nőtt, tíz éve könyvet adott ki, tavaly és idén pedig egy-egy, a történetét feldolgozó – és rendkívüli sikert hozó – film is a mozikba került.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.