Az iráni törvényhozók egy olyan jogszabálytervezeten dolgoznak, ami kiléptetné az országot az atomsorompó-egyezményből – írja a Reuters az iráni külügyminisztérium közleményére hivatkozva.
Az egyezményt Teherán 1970-ben ratifikálta, ebben vállalta, hogy a nukleáris energiát csak polgári célokra használja fel, katonaiakra nem. Ezen felül az egyezmény aláírói kötelezték magukat arra, hogy együttműködnek az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynökségével (NAÜ).
Izrael évtizedek óta állítja, hogy Teherán atomfegyvert fejleszt, míg az irániak ezt rendre tagadják, és ragaszkodnak hozzá, hogy az atomprogramjuk békés jellegű. Ugyanakkor tény, hogy múlt héten maga a NAÜ jelentette be, hogy Teherán megsértette az atomsorompó-egyezményben vállalt kötelezettségeit.
Az iráni külügy szóvivője éppen ezért a NAÜ-t tette meg a pénteken bekövetkezett izraeli támadás fő felelősének és mint kijelentette, a támadás természetesen hatással van az állam stratégiai döntéseire.
Izrael sosem csatlakozott az atomsorompó-egyezményhez és a Közel-Kelet kormányzatai között konszenzus uralkodik arról, hogy a zsidó állam rendelkezik atomfegyverrel, bár ezt Tel-Aviv sosem ismerte el. Erre utalt most az iráni külügyi szóvivő is, aki szerint a „cionista rezsim az egyetlen a régióban, aki tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik”.