Meghalt az a tizenegy éves kisfiú, aki szombaton került kórházba, miután egy ritka, halálos parazitával fertőződött meg – írja a Vasárnap.com a pozsonyi gyermekkórház szóvivőjének keddi nyilatkozatára hivatkozva. „Mindannyian rendkívül sajnáljuk, de a NÚDCH orvosainak és egészségügyi dolgozóinak maximális erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni a fiú életét” – jelentette be Dana Kamenická.
A hatóságok még vizsgálják, hogy a párkányi Vadas fürdőben fertőződhetett-e meg a kisfiú, ahol június elején úszótanfolyamon vett részt.
A betegséget okozó agyevő amőba rendszerint az orr nyálkahártyáján keresztül kerül be a szervezetbe, majd onnan viszonylag könnyen eljuthat az agyig. A fertőzéshez arra van szükség, hogy az orrba, homloküregbe, arcüregbe fertőzött, nem steril víz jusson.
Az agyevő amőba ugyanolyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás. Ilyen a magas láz, hányinger és hányás, esetleg epilepsziás roham. Jelenleg nincs gyógyszer a fertőzés kezelésére, a gyógyulási esély minimális.
Nyitókép: Nasir Kachroo / Nurphoto / AFP