Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egy rutinellenőrzésnél derült fény a fertőzésre.
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.
A juh- és kecskeállományra veszélyes, roppant ragályos kór az ország déli részén, a Duna mentén található Teleorman megyében bukkant fel. Az állategészségügyi szakemberek két – 700 juhot és 30 kecskét – tartó gazdaság rutinellenőrzése során öt mintában mutatták ki a POX-vírust, írja az MTI.
A hatályos törvények szerint a megyei válságstáb a teljes állatállomány azonnali elpusztításáról döntött, a tetemeket pedig a környezetvédelmi őrség és a vízügyi hatóságok által jóváhagyott területen elföldelték. A fertőző góc körül 3 kilométeres körben az emberek és állatok, valamint járművek mozgását korlátozó védelmi, 10 kilométeres körben pedig megfigyelési zónát alakítottak ki. Az ANSVSA értesítette a kórokozó romániai megjelenéséről az Európai Bizottságot és az Állategészségügyi Világszervezetet (WOAH).
A hatóság közlése szerint a juhhimlő rendkívül fertőző, lázzal és az állatok bőrén megjelenő vörös kiütésekkel járó vírusos betegség, amely komoly gazdasági károkat okozhat. A kórokozó elsősorban az állatok közötti közvetlen érintkezéssel, a himlőhólyagokból származó váladékkal terjed, de a környezet is hosszú ideig fertőzött marad, mert a vírus rendkívül ellenálló a szárazsággal szemben – figyelmeztetett a román állategészségügyi hatóság.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.