Az ukrán hírszerzés szerint 30 ezer észak-koreai katona készül Oroszországba
A szakértők szerint most nem elit katonákat küld Kim Dzsongun, és az oroszok adhatják a felszerelést nekik.
HVG
Megháromszorozhatja Észak-Korea az Oroszország oldalán harcoló katonáinak a számát, további 25-30 ezer embert küldve Moszkva megsegítésére – írja a CNN az ukrán hírszerzésre hivatkozva.
A csapatok a következő hónapokban érkezhetnek Oroszországba, kiegészítve a novemberben küldött 11 ezer katonát, akik segítettek visszaverni a kurszki ukrán támadást. Közülük mintegy 4 ezren eshettek el, vagy sebesülhettek meg súlyosan – áll a jelentésben.
Az ukrán hírszerzés szerint az orosz védelmi tárca képes biztosítani „a szükséges felszerelést, fegyvereket és lőszert”. A katonák Nyugat-Oroszországba szállításához jelenleg repülőgépeket alakítanak át.
Jenny Town, a Stimson Központ koreai programjának igazgatója szerint az ukránok által becsült 30 ezer fős létszám „túlzásnak tűnik, de nem képtelenség. Nem elit katonák lesznek. Kim Dzsong Un azt mondta, hogy teljes mértékben támogatja Oroszországot, tehát attól függ, mit kért Moszkva”.
Gálát tartottak Phenjanban az Oroszország és Észak-Korea közti katonai egyezmény megkötésének első évfordulóján.
Pénteken Olekszandr Szirszkij, Ukrajna főparancsnok bejelentette, hogy Oroszország 110 ezer katonát gyűjt össze a frontvonalban fekvő Pokrovszk városának közelében, felkészülve egy esetleges offenzívára a stratégiai pont ellen.
A múlt héten a dél-koreai hírszerzés is arról számolt be, hogy Észak-Korea további katonákat küldhet Oroszországba egy júliusi vagy augusztusi nagy támadáshoz:
Nagy feltűnést keltett és sok díjat elnyert A fehér várkastély című, Japánban, az Edo-korban játszódó társasjáték. Az alapötlete olyan, hogy elsőre nem is érti az ember, hogy lehet ezt kivitelezni, de az első játék után kiderül: A fehér várkastély rászolgált a sikerére.