Terroristák közé sorolt csoport támogatása miatt tartóztattak le 41 tüntetőt Londonban

A betiltott Palestine Action szervezet iránt fejezték ki támogatásukat a letartóztatott tüntetők.

  • HVG HVG
Terroristák közé sorolt csoport támogatása miatt tartóztattak le 41 tüntetőt Londonban

London rendőrsége szombaton közölte, hogy 41 embert vettek őrizetbe a parlament előtti tüntetésen, amiért nyilvánosan támogatták a betiltott Palestine Action nevű csoportot – írja a Reuters.

A 41 emberen felül további egy személyt közönséges testi sértés gyanújával tartóztattak le. Múlt héten is volt már egy hasonló tüntetés Londonban, akkor 29 embert vettek őrizetbe. Emellett Manchesterben is történtek letartóztatások egy Palestine Action melletti demonstráción. Más városokban, például Cardiffban és Észak-Írországban szintén voltak tüntetések.

A szombati londoni letartóztatások előtt mintegy 50 tüntető gyűlt össze a brit parlament előtt, a Nelson Mandela szobor közelében, „Ellenzem a népirtást. Támogatom a Palestine Actiont” feliratú táblákkal.

A brit törvényhozás július elején terrorszervezetnek minősítette a csoportot a terrorellenes törvények alapján, miután tagjai behatoltak a Királyi Légierő egyik bázisára, és megrongáltak repülőgépeket, tiltakozva az Egyesült Királyság Izraelnek nyújtott támogatása ellen. Bár májusban a brit, a francia és a kanadai kormány közös közleményben ítélte el Izrael újabb gázai hadműveleteit.

A brit kormány döntése értelmében a Palestine Action mostantól olyan terrorszervezetekkel esik egy megítélés alá, mint a Hamász, az al-Kaida vagy az ISIS. A szervezethez való tartozás akár 14 év börtönbüntetéssel is járhat. A tiltás ellenzői szerint viszont a terrorellenes törvény alkalmazása nem helyénvaló egy olyan csoporttal szemben, amely alapvetően polgári engedetlenségi akciókat szervez.

A Palestine Action leginkább izraeli vagy Izraelhez köthető brit vállalatokat célzott, gyakran vörös festékkel fújta le az épületeiket, eltorlaszolta a bejáratokat és megrongálta a berendezéseiket. A csoport fellebbezett a betiltás ellen, de a bíróság elutasította a kérvényüket.

A hágai Nemzetközi Bíróság jelenleg Dél-Afrika keresete nyomán vizsgálja, hogy Izrael népirtást követett-e el a gázai konfliktus során, amely a Hamász 2023. október 7-i támadását követően kezdődött. Izrael következetesen tagadja az emberi jogi visszaéléseket.

A nyitókép forrása: JUSTIN TALLIS / AFP