Amerika Dél-Koreával közös hadgyakorlatot tart

Dél-Koreában polgári védelmi gyakorlatokat is tartanak, augusztus 20-án országszerte légiriadó-gyakorlat lesz.

  • HVG HVG
Amerika Dél-Koreával közös hadgyakorlatot tart

Dél-Korea és az Egyesült Államok hétfőn megkezdte éves nagyszabású nyári közös hadgyakorlatát, amelynek célja megerősíteni a szövetség felkészültségét az olyan fenyegetésekre, mint Észak-Korea – írja az MTI.

Phenjan arra figyelmeztetett, hogy a gyakorlatok elmélyítik a regionális feszültségeket, és jelezte, hogy válaszol „bármilyen területe elleni provokációra”.

A 11 naposra tervezett Ulchi Freedom Shield hadgyakorlaton 21 ezer katona, köztük 18 ezer dél-koreai vesz részt. A két szövetséges szerint a hadgyakorlat védekező jellegű. A múlt héten az észak-koreai védelmi miniszter azt mondta, hogy a gyakorlatok a szövetségesek „katonai konfrontációra” való hajlandóságát mutatják Észak-Koreával szemben, és kijelentette, hogy erőik készen állnak ellensúlyozni „bármely, a határvonalon túlnyúló provokációt”.

Az Ulchi Freedom Shield hadgyakorlattal párhuzamosan Dél-Koreában polgári védelmi gyakorlatokat is tartanak, amelyeken mintegy 580 ezer kormányzati alkalmazott vesz részt. Augusztus 20-án országszerte légiriadó-gyakorlat lesz.

Nyitóképünk illusztráció.