Indiai orvosok sikeresen távolítottak el egy pár hetes baba hasában növekedő „parazita ikreket” – számol be a BBC.
A magzaton belül fejlődő magzat rendkívül ritka jelenség, eddig világszerte kevesebb mint 200 eset ismert – közülük több Indiából. A terhesség korai szakaszában alakulhat ki, ha párhuzamosan fejlődő magzatok közül az egyik deformálódik, és a másik magába építi. A „felszívódó” magzat ilyen esetben ugyan nem él tovább, de tápanyagcseréjét folytatja, amivel az élő szervezet energiaforrásait elvonva fejlődik tovább. Mivel a magzatok olyan szervekhez kapcsolódtak, mint a máj, a vesék és a belek, eltávolításuk rendkívül precíz beavatkozást igényel, hogy a létfontosságú szervek ne sérüljenek.
Most egy indiai nő eredetileg hármas ikrekkel volt terhes, ám közülük két magzat deformálódott, majd a harmadikba beépülve annak élve születése után is tovább fejlődött. A szülők még júliusban vitték kórházba 20 napos babájukat, aki bár szinte semmit nem evett, hasa mégis felpuffadt és nyűgös lett. Az első vizsgálatokból úgy látszott, a csecsemő gyomrát két daganatszerű test szorította össze, amelyekről később kiderült, hogy felszívódott magzatok.
Először a súlyos alultápláltságtól és kiszáradástól legyengült baba állapotát kellett stabilizálni, a 15 fős orvosi csapat által elvégzett, körülbelül kétórás operációra csak ezután kerülhetett sor.
A műtétet vezető gyermeksebész, Dr. Anand Sinha a BBC-nek elmondta, hogy a beavatkozás kihívást jelentett, de a megoperált csecsemő azóta már jól van, haza is engedték, szövődmények pedig – amelyek ilyen kis korban különösen súlyos kockázatot rejtenek magukban – nem jelentkeztek.
Tavaly Kalkuttában egy háromnapos csecsemő halt meg, miután hasából két magzatot távolítottak el.
A magzatot gyakran terhesség alatt diagnosztizálják, de olyan is előfordul, hogy csak később, akár felnőttkorban veszik észre. Mivel ilyen esetekben is tovább növekednek a magzatok, előbb-utóbb mindenképp egészségügyi gondot okoznak – mondta a sebész.
Nyitóképünk csak illusztráció: magzat ultrahangja (AFP / BSIP)