Az FBI nemrég közzétett egy felvételt, amin állításuk szerint az az illető szerepel, aki rálőtt a konzervatív aktivistára és influenszerre a Utah Valley Egyetemen 2025. szeptember 10-én, nem sokkal dél után. Mint írják, a videón látható, hogy az elkövető a lövöldözés után leugrik egy épületről, a kapcsolódó sajtótájékoztatón pedig elmondták, a gyanúsított Converse cipőt, valamint egy mintás fekete pólót, illetve sapkát viselt.
A Szövetségi Nyomozóiroda egyúttal megerősítette, hogy az egyetem közelében, egy erdős területen megtalálták a fegyvert, amivel a merényletet elkövethette, illetve az épület tetejéről több olyan nyomot is begyűjtöttek, ami segíthet az azonosításban, de ehhez a lakosság segítségét is kérik.
Emellett csütörtökön a térfigyelő kamerák felvételeiből kivágott fotókat is közöltek egy férfiről, akit a Charlie Kirk meggyilkolásával összefüggésben keresnek. A fényképeken a férfi farmernadrágot, hosszú ujjú pólót, napszemüveget és baseballsapkát visel.
Mindeközben Charlie Kirk koporsóját J.D. Vance amerikai alelnök kíséretében, az alelnöki repülőgépen, állami tiszteletadással szállították Utah államból Arizonába, ahol a jobboldali influenszer a családjával élt. Donald Trump pedig a szeptember 11-i megemlékezésen tartott beszédében közölte, hogy posztumusz a legmagasabb elnöki kitüntetést, az Elnöki Szabadság Érmet adományozza Kirknek.