Bubópestis gyanúja miatt Mongólia Hovd járásában ideiglenesen megtiltották a nyilvános rendezvényeket, az iskolákat pedig távoktatásra állították át, írja az MTI.
Az érintett tartomány kormányzójának közlemény szerint Bulgan településen több, pestis tünetekkel járó megbetegedést észleltek. Egy esetleges járvány kitörésének megelőzése érdekében a hatóságok megtették az ilyenkor szükséges intézkedéseket – tette hozzá.
Néhány napja egy másik, Hönszgöl tartomány két településén jelentkeztek az első pestises megbetegedések. A három fertőzött közül egy meghalt. A két településen szigorúan korlátozzák a lakosság mozgását, megtiltották a közlekedési eszközök ki- és belépését. A pénteki állapot szerint 110 olyan személy áll orvosi felügyelet alatt, aki kapcsolatba került a már pestises betegekkel.
Mongóliában 2014 és 2024 között húszan kapták el a pestist, közülük kilencen meghaltak. A pestist bakteriális fertőzés okozza, a kórokozót pedig rágcsálókon élősködő bolhák terjesztik. A kór kezelés nélkül akár 24 órán belül halálos lehet.