Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ közgyűlésen tartott beszédében kijelentette, hogy nincs szándékuk támadást indítani az EU vagy a NATO tagállamai ellen, de figyelmeztetett, hogy Moszkva felé irányuló „agresszióra” „határozott válasz” fog következni.
A Nyugat elleni orosz katonai tervekről szóló híreszteléseket provokációnak nevezte, és azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ezeket "többször cáfolta". Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a nyugati országok Oroszország ellen irányuló fenyegetései „egyre gyakoribbá válnak”.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban kijelentette, hogy Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra annak lezárásáról és a konfliktust kiváltó okok megszüntetéséről is. Béketárgyalásra viszont akkor lenne hajlandó, ha biztosítanák „Oroszország létfontosságú érdekeit”. A béketárgyalás további orosz feltételei közé sorolta a kijevi kormány fennhatósága alatt élő orosz közösség és oroszajkúak jogainak teljes helyreállítását.
„Ezen az alapon készen állunk az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról tárgyalni” – mondta.
Szergej Lavrov beszédében védelmébe vette a Gázában élő palesztinokat. A gázai konfliktussal kapcsolatban kijelentette, hogy Oroszország elítéli a Hamász fegyveresei által vezetett 2023. október 7-i támadást, ugyanakkor ami azóta történik, "a gázai palesztinok elleni brutális gyilkosságok", semmivel nem igazolthatók.
Az orosz külügyminiszter egyben "törvénytelennek" nevezte azokat a nyugati törekvéseket, amelyek ismételt szankciókkal sújtanák Iránt.