Nem találtak túlélőt a felrobbant tennessee-i lőszergyár területén

A hatóságok nem adják fel a reményt, de nem számítanak arra, hogy bárkit élve megtalálnak a 18 eltűnt ember közül.

  • HVG

Vélhetően nincsenek túlélői annak a robbanásnak, amely pénteken következett be egy tennessee-i lőszergyárban – számolt be a BBC. A robbanás teljesen letarolta a Bucksnortban található épületet, amelyben az eset idején 18-an tartózkodtak.

A hatóságok mindannyiukat eltűntként keresik, és bár nem adják fel a reményt, nem számítanak arra, hogy bármelyiküket élve megtalálják – közölte Chris Davis megyei seriff szombati sajtótájékoztatóján. „Ahogy halad előre a nyomozás, úgy találjuk egyre pusztítóbbnak a történteket, még annál is, amire elsőre számítottunk” – fogalmazott Davis.

A Nashville-től nagyjából száz kilométerre, délnyugatra fekvő lőszergyár pénteken robbant fel. Azt továbbra sem tudni, hogy mi okozta robbanást. A létesítmény kifejezetten a robbanószerek fejlesztésére, gyártására, kezelésére és tárgyalására specializálódott.

Hozzászólások