Átmenetileg ismét lezárták a vilniusi repülőteret (képünkön), mert csütörtökön újfent meteorológiai léggömbök repültek a közelébe – közölte a litván főváros légikikötőjének üzemeltetője a Facebookon.
Ebben a hónapban ez már a hatodik ilyen incidens volt.
A litván kormány szerint ezeken a léggömbökön csempészett cigarettát szállítanak.
„A légi forgalom korlátozására vonatkozó döntést a vilniusi repülőtér irányába tartó léggömbök miatt kellett meghozni” – közölte a repülőtér.
A litván kormány már korábban döntött arról, hogy november végéig lezárja a litván-fehérorosz határon lévő határátkelőket, és közölte azt is, hogy szándékában áll a léggömbök lelövése.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden kijelentette, hogy a litván határzár „ostoba vicc”, és azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy hibrid háborút vív Fehéroroszország és Oroszország ellen, amit az „új szögesdrót-kerítés korszakának” nevezett.