Két amerikai katonával és egy civillel végzett egy Iszlám Államhoz köthető támadó Szíriában

A támadóval végeztek, Donald Trump súlyos megtorlást ígért.

  • HVG

Két amerikai katona és egy szintén amerikai civil meghalt Szíriában, amikor egy Iszlám Államhoz köthető támadó tüzet nyitott rájuk – számolt be a BBC. Az amerikai központi parancsnokság tájékoztatása szerint három további katona megsérült, a támadóval pedig végeztek.

Donald Trump amerikai elnök „az Iszlám Állam támadásáról” írt, és nagyon súlyos megtorlást ígért. Trump azt is közölte, hogy a három amerikai sérült már „jól van.”

Az amerikai parancsnokság közölte, hogy a következő 24 órában nem hozzák nyilvánosságra az áldozatok neveit, hogy elsőként a hozzátartozóikat értesítsék. Nem hozták nyilvánosságra a támadó személyazonosságát sem, és egy terrorszervezet sem vállalta magára a támadást, amelyre az ország középső részén található Palmyra városában került sor.

A Pentagon tájékoztatása szerint a támadást valószínűleg az Iszlám Állam hajtotta részre, és arra az országnak azon a részén került sor, amely nincs a szír kormány irányítása alatt. A szír hatóságok azt is közölték, hogy a támadó két szír katonát is megsebesített.

https://hvg.hu/360/20251112_hvg-sziria-oroszorszag-usa-ahmed-assaraa

Nyitókép: Amerikai katonák Szíriában (AFP / Delil Souleiman)

Hozzászólások