A közelmúltban a Fülöp-szigetekre utazott az ausztráliai terrortámadás két elkövetője, az 50 éves Sajid Akram és fia, a 24 éves Naveed Akram – számolt be a Reuters. A két férfi a múlt hónapban utazott az országba, ahol az Iszlám Állam terrorszervezet jelentős hálózatot épített ki. Utazásuk célja azonban egyelőre ismeretlen, az ügyben a Fülöp-szigeteki rendőrök is vizsgálódnak.
A 15 halálos áldozattal járó terrortámadást az ausztrál rendőrség szerint az Iszlám Állam inspirálhatta. Az idősebb férfit a rendőrök a helyszínen lelőtték. Fiát is meglőtték, őt jelenleg kórházban ápolják, ahogyan támadásuk 25 túlélőjét is.
„Korai feltételezéseink arra utalnak, hogy az apa és fia által végrehajtott terrortámadást az Iszlám Állam inspirálhatta” – fogalmazott Krissy Barrett, az ausztrál szövetségi rendőrség vezetője. Közölte azt is, hogy az elkövetők a jelek szerint egy terrorszervezettel, nem pedig egy vallással azonosultak.
A rendőrség tájékoztatása szerint azonosítottak egy kocsit is, amely a 24 éves férfi nevére volt bejegyezve, ebben házilag gyártott robbanószereket, valamint két, szintén házilag készített, az Iszlám Állam jelképeit ábrázoló zászlót is találtak. A szervezetet Ausztrália is terrorszervezetként tartja számon.
Az apa-fia páros nagyjából 10 percen keresztül lövöldözött Ausztrália legismertebb tengerpartján, a Bondi Beachen. A túlélők közül 25 főt jelenleg is kórházban ápolnak. Az áldozatok között van egy 10 éves kislány és egy magyar származású holokauszttúlélő is. A támadás több áldozattal is járhatott volna, egy bátor járókelő azonban lefegyverezte az egyik támadót.
Azóta kiderült, hogy az ausztrál titkosszolgálat korábban megfigyelte az egyik merénylőt, de nem találták veszélyesnek. Az idősebb férfinak már 10 éve volt fegyverviselési engedélye. A támadás után az országban azonnal felmerült, hogy szigorítani kellene az erre vonatkozó szabályokat.
Nyitókép: Rendőrök egy lezárt úton Sydney Bondi Beach nevű tengerparti strandjánál a terrortámadást követően 2025. december 14-én (MTI/ AP / Mark Baker)