Kiderült, hogy Donald Trump miért nem mért csapást Iránra
A térség országainak többsége akcióba lépett, hogy lebeszéljék a támadásról az amerikai elnököt.
Khamenei ajatollah kijelentette azt is, hogy Irán „bűnözőnek” tartja Trump amerikai elnököt.
Irán legfelsőbb politikai és vallási vezetője, Ali Khamenei szombati beszédében először ismerte el nyilvánosan, hogy több ezer ember halt meg a december végén kirobbant országos tüntetések során. A vezető szerint az áldozatok egy része „embertelen, barbár módon” vesztette életét - írja a BBC.
Khamenei a halálesetekért az Egyesült Államokat tette felelőssé, és azt állította, hogy a tiltakozások mögött amerikai beavatkozás áll. Megfogalmazása szerint Washington célja Irán „politikai, gazdasági és katonai alávetése”. A beszédben az amerikai elnököt, Donald Trump is élesen bírálta, akit „bűnözőnek” nevezett, és kijelentette:
az Egyesült Államokat felelősségre kell vonni a történtekért.
Az áldozatok pontos száma továbbra sem tisztázott. Az amerikai székhelyű HRANA adatai szerint az erőszakos hatósági fellépés legalább 3090 ember életét követelte, míg más jogvédők ennél is magasabb számról beszélnek. A hiteles információkhoz jutást jelentősen nehezíti, hogy az országban szinte teljes internet- és kommunikációs leállás van érvényben.
A térség országainak többsége akcióba lépett, hogy lebeszéljék a támadásról az amerikai elnököt.
A december 28-án kezdődött tüntetések eredetileg gazdasági okok miatt robbantak ki, miután a nemzeti valuta, a rial hirtelen és jelentős mértékben vesztett értékéből. A tiltakozások később politikai követelésekké fajultak, egyes demonstrálók Irán legfelsőbb vezetőjének távozását is követelték.
Az iráni kormány „lázadásoknak” nevezi az eseményeket, és azt állítja, hogy azokat külföldi ellenségek szítják.
A BBC perzsa nyelvű szerkesztősége és a BBC Verify több olyan videót is hitelesített, amelyeken biztonsági erők tüntetőkre lőnek. A NetBlocks adatai szerint szombaton az iráni internetforgalom a szokásos szint mindössze mintegy 2 százalékán működött.
A jelenlegi iráni internetleállás a világ 10 leghosszabb leállása közé tartozik. A kormány január 8-án vágta le a lakosságot a globális hálózatról.
Mindeközben az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság csökkentette a személyzet létszámát a katari Al-Udeid légibázison. Washington szerint ez elővigyázatossági lépés volt. Az amerikai külügyminisztérium közölte: értesüléseik szerint Irán amerikai bázisok elleni támadási lehetőségeket mérlegel, és figyelmeztette Teheránt, hogy egy ilyen lépésre „nagyon erős válasz” érkezne.
Donald Trump korábban felszólította az iráni tüntetőket a tiltakozás folytatására, ugyanakkor azt is jelezte: nem zárja ki a katonai beavatkozás lehetőségét, bár legutóbb arról számolt be, hogy értesülései szerint „megállt az öldöklés Iránban”.