Lavina ölt meg három síelő nőt a francia Alpokban

Vörös riasztást adtak ki több megyében Franciaországban erős havazás miatt, a lavinaveszély is komoly, emiatt több síközpontot bezártak.

  • MTI

Három síelő nő meghalt pénteken a francia Alpokban, amikor egy lavina elsodorta őket a Val d'Isere síközpont közelében. A hatóságok szerint továbbra is magas a területen a lavinaveszély.

A sípark nyilatkozata alapján a hóomlás összesen hat síelőt sodort el, közülük négyet edző kísért. Közölték, hogy a mentők gyors beavatkozása ellenére hárman életüket vesztették. A baleset miatt a rendőrség eljárást indított.

Az érintett területen az 5-ös skálából 4-es erősségű a lavinaveszély, emiatt a síközpont arra figyelmeztette a látogatókat, hogy maradjanak a biztonságos és kijelölt területeken.

A Nils vihar csütörtöki átvonulása Franciaországban igen erős havazást hozott, átlagosan 60-100 centiméter friss hó esett, helyenként még több is a Mont Blanc környékén a francia meteorológiai szolgálat jelentése szerint. A legmagasabb szintű, vörös riasztást adtak ki lavinákra az érintett Savoie megyében. Franciaországban rendkívül ritka, hogy ilyen riasztást adjanak ki, mindössze két másik eset történt a rendszer 25 évvel ezelőtti bevezetése óta.

A kockázat miatt a Francia Alpokban csütörtökön több síközpont úgy döntött, hogy teljesen vagy részben lezárja a sípályáit.

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: JEFF PACHOUD / AFP

Hozzászólások