Elképzelhető, hogy az iráni háború veszi el a figyelmet Ukrajnáról, de az is lehet, hogy a tárgyalások azért álltak le, mert zsákutcába jutottak, ahonnan nincs hová haladni
– nyilatkozta a finn elnök az ukrajnai háború lezárását célzó, az Egyesült Államok vezette egyeztetésekről.
Alexander Stubb a VG norvég lapnak arról beszélt, hogy az amerikai fél „mindent megtett, amit lehetett”, és alapvetően csak egy fontos kérdés maradt, a Donbasz és a területi kérdések.
„Ám a súlyos probléma az, hogy szerintem Oroszország nem akar békét” – tette hozzá.
Az ukrán elnök kedden, nem sokkal az egyeztetések újabb fordulójáról hazatérő delegáció fogadása után szintén úgy vélte, hogy az orosz fél nem akarja magát elkötelezni a béke felé vezető úton.
Volodimir Zelenszkij arról már a Reutersnek adott interjúban beszélt, hogy „az amerikaiak készek magas szinten véglegesíteni e garanciákat, amint Ukrajna kész lesz kivonulni a Donyec-medencéből”. Hozzátette azonban, hogy ez az erős védelmi vonalak átengedésével járna Oroszországnak, ezért veszélyt jelentene Ukrajna, s ezáltal egész Európa számára is.
Az elnök szerint Moszkva arra számít, hogy Washington elveszti az érdeklődését, és kivonul az ukrajnai rendezést szolgáló tárgyalásokról. Úgy vélte, Washington, amely most a saját konfliktusára összpontosít Iránnal, az ukrajnai háború gyors lezárásának érdekében nyomást fog gyakorolni a kijevi vezetésre.