Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán a horvátországi Split közelében, Solta és Brac szigete között - közölte vasárnap a spliti-dalmáciai rendőrség. A baleset 11 óra 38 perc körül történt a közép-dalmáciai partoknál. A rendőrség tájékoztatása szerint a vitorláson tartózkodó további négy embernek a mentők a helyszínen nyújtottak segítséget, kórházba szállításukra nem volt szükség.
A helyi sajtó szerint a katamarán Splitből Supetarba tartott menetrend szerinti járaton.
A gyors utasszállító Brac felé haladt, amikor összeütközött a vitorlással, amely a baleset után elsüllyedt.
A baleset pontos körülményei egyelőre nem ismertek. A helyszínen a kikötői hatóság, a tengeri rendőrség és a mentőszolgálat munkatársai dolgoznak, a kutatásban több, a közelben lévő hajó is részt vesz. A történtek körülményeit a megyei ügyészség irányításával, közlekedési szakértők és a rendőrség bevonásával vizsgálják.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: AFP / Philippe Roy