Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők, 8 órán át tartott a kimentése

A 18 éves férfi kihűlt, de komolyabb baja nem esett.

  • HVG

Egy 18 éves magyar turista került bajba Ausztriában, miután csütörtökön elhatározta, hogy az Almsee-völgyből indulva felmászik a Totes Gebirge-hegységben, 1740 méteres magasságban található Welser Hütte menedékházhoz. Miután rájött, hogy alábecsülte az túra hosszát, megpróbált új útvonalat választani, majd este kilenckor úgy döntött, segítséget kért, ám hiába próbált telefonálni, a vonal mindig megszakadt – írja az ORF.

A fiatal végül SMS-ben tudta megadni a helyzetét a Grünau Hegyimentő Csapatnak, akik útnak is indultak. A rendőrségi helikopter hőkameráján éjfélkor tűnt fel, és hajnali egykor a hegyi mentők is odaértek hozzá. „Megdöbbenésünkre csak rövidnadrágot és rövid ujjú pólót viselt. Néhány órával korábban mindössze 5 Celsius-fok volt a Welser Hütténél” – magyarázta a mentőcsapat vezetője, Martin Trautwein.

Az erős szél miatt a mentőhelikopter nem tudott leszállni, illetve nem is tudták csörlővel felemelni, így a 18 éves fiatalt más úton kellett lesegíteni a völgybe. A művelet nyolc óráig tartott. A mentőcsapat szerin a magyar férfi nem sérült meg, csak kihűlt, és vélhetően az általa használt alkalmazás miatt került szorult helyzetbe.

https://hvg.hu/vilag/20260723_magyar-turazo-zuhant-le-az-ausztriai-alpokban-hegyimento-helikopter-18-eves-eltevedes-nordkette-hegyseg

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Facebook / Bergrettung Oberösterreich

Hozzászólások