Alig egy nappal az után, hogy Bukaresttől mintegy 90 kilométerre lelőttek egy Románia légterébe berepülő drónt, újabb pilóta nélküli eszköz sértette meg az ország légterét – vette észre a Transtelex a román védelmi minisztérium bejegyzését. Az újabb drónt a Duna-Delta térségében, az ukrán határ közelében szedték le.
Sőt: ugyanaz a pilóta avatkozott be szombaton is, aki az előző napon lelőtte a másik drónt, ugyanannak a vadászgépnek a pilótafülkéjében ülve, és ugyanaz a kollégája segítette a műveletben.
Mint írták, ezt a drónt is lakatlan területen, biztonságos körülmények között semmisítették meg. A minisztérium szerint az után, hogy észlelték a drón engedély nélküli belépését, 12 percre volt szükség, hogy két vadászgép utolérje a célpontot, majd végrehajtsa az azonosítási és semlegesítési eljárásokat.
Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta ez volt a harmincadik alkalom, hogy illetéktelen drónbehatolást jelentettek Romániában, de a pénteki volt ezek közül az első, hogy a légierő hatástalanított egy ilyen eszközt, a szombati pedig a második.