Irán szerint már majdnem megvan a megállapodás Ománnal a Hormuzi-szoros új hajózási rendjéről
Az USA nem kommentálta a bejelentést.
Az iráni erők rakétával támadták meg az Emírségek állami olajvállalatának egy hajóját.
Kalózkodással vádolta meg Teheránt az Egyesült Arab Emírségek, miután nemzeti olajtársaságuk, az ADNOC (Abu Dhabi National Oil Company) egy hajóját iráni rakétatámadás érte a Hormuzi-szorosban – számolt be róla a Reuters.
Hírügynökségi jelentések szerint a támadás szombat hajnalban történt, de arról egyelőre nem közöltek részleteket – többek közt esetleges sérültekről és az okozott kárról sem tudni.
Az Emírségek külügyminisztériumának a történteket elítélő közleménye hangsúlyozta, hogy a támadás sértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának a hajózás szabadságáról szóló határozatát. Az iráni Forradalmi Gárdát pedig kalóztevékenységgel vádolta, amiért kereskedelmi hajókat vesz célba, és gazdasági nyomásgyakorlásra használja a vízi útvonalat. Az iráni kormányt a szoros megnyitására is felszólították.
A Hormuzi-szoroson korábban a világ kőolaj- és cseppfolyósított földgáz-szállítmányainak mintegy ötöde haladt át, az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen februárban indított háborúja óta azonban a perzsa erők blokád alatt tartják a keskeny víziutat, és rendszeresen támadják a Teherán engedélye nélkül átkelni próbáló járműveket.
Az ADNOC pénteki tájékoztatása szerint a konfliktus kezdete óta 15 hajójukat érte rakéta- vagy dróntámadás a szoroson való áthaladás közben. Ebből három ezen a héten történt, amelyek következtében egy tengerész meghalt, húszan pedig megsérültek.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter szombaton kijelentette, hogy Irán és Omán ugyan „nagyon közel” állt a Hormuzi-szoros hajózásáról szóló megállapodáshoz, ám a szoros újbóli megnyitása egyéb feltételektől is függ, köztük attól is, hogy az Egyesült Államok kártérítést fizessen Iránnak a háborús pusztításért.
Az USA nem kommentálta a bejelentést.
Nyitókép: AFP