Az Egyesült Államok jelentősen visszafogja részvételét a Dél-Koreával közös, hétfőn kezdődő éves hadgyakorlaton – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Az elnök a Truth Socialön megjelent bejegyzésében a döntést részben azzal indokolta, hogy az amerikai és a dél-koreai erők közös hadgyakorlata rossz üzenetet küld Észak-Korea felé.
Az Észak-Koreát vezető Kim Dzsongunnal fenntartott nagyon jó kapcsolatomat figyelembe véve nem vagyok elégedett azzal a ténnyel, hogy az Egyesült Államok hosszú ideje megegyezett Dél-Koreával egy közös hadgyakorlatban
– írta Donald Trump, egyben kifogásolta a gyakorlat költségeit, amelyek nagy részét – szavai szerint – az amerikai fél fizeti.
Az Egyesült Államok és Észak-Korea viszonyára utalva az elnök kifejtette, hogy a katonai gyakorlat „teljesen helytelen, és ellenséges üzenetet küld egy ország felé, amely – ameddig Donald J. Trump az elnök – nem lép fel fenyegetően, és tiszteletet mutat”.
Közölte, hogy miután a Dél-Koreával közös hadgyakorlat lemondására már kevés idő lenne, ezért utasítást adott Pete Hegseth hadügyminiszternek arra, hogy „jelentősen” mérsékelje a katonai műveletek nagyságrendjét.
Donald Trump a bejegyzésében bírálta Dél-Korea elnökét is, amiért a közelmúltban visszautasította az ő kérését arra, hogy Szöul csatlakozzon az Irán „nukleáris mentesítésére” irányuló erőfeszítésekhez.
A Dél-Korea térségében hétfőn kezdődő Ulchi Freedom Shield elnevezésű éves hadgyakorlaton 18 ezer dél-koreai katona mellett az ott állomásozó 29 ezer fős amerikai haderő egységei és több NATO-tagország képviselői vesznek részt. A hadgyakorlat az eredeti tervek szerint 11 napig tart.
https://hvg.hu/vilag/20260729_unnepseg-kim-dzsongun-kim-dzsue
Nyitóképünkön: Trump és Kim egy korábbi találkozójukon. Fotó: AFP / Brendan Smialowski