Az izlandiak többsége elutasította az európai uniós csatlakozásról szóló tárgyalások újrakezdését a szombaton tartott népszavazáson. A vasárnap délelőtt közölt végleges eredmények alapján,
- 52,8 százalék mondott nemet,
- 47,2 százalék igent.
Az ország megosztott volt a kérdésben, a reykjavíkiak többsége igennel szavazott – a város mindkét szavazási körzetében magasan az igenek nyertek –, de a vidéken élők többsége elutasította a tagságot, három vidéki körzetben is 60 százalék felett volt az arányuk. A szavazáson összesen 225 031 ember voksolt, ami 82,5 százalékos részvételi arányt jelent – derül ki a az izlandi közszolgálati adó, a RÚV hiradásából.
A népszavazást még 2024-ben ígérte meg az akkori választás után kormány alakító szociáldemokrata miniszterelnök, Kristrún Frostadóttir.
Izland eredetileg 2009-ben, a 2008-as válság után kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat, ám ezek nehezen haladtak – heves vita volt például a halászati kvótákról – 2015-ben aztán fel is függesztették a folyamatot – emlékeztet e Politico.
A kormányfő az eredményt úgy kommentálta, hogy az nem jelent visszalépést vagy visszaesést. A kormányfő a döntést a demokrácia győzelmének nevezte. „Szeretnék teljesen világosan fogalmazni: ez a kormány ebben a törvényhozási ciklusban nem fogja folytatni a csatlakozási tárgyalásokat” – fogalmazott a miniszterelnök, aki maga egyébként arra buzdította a választókat, hogy szavazzanak igennel a referendumon.
Az ellenzők elsősorban azzal érveltek, hogy a halászat, Izland halászati vizei túl fontosak ahhoz, hogy kockáztassák ezeket egy esetleges csatlakozásért cserébe. A fölsoroltak között szerepelt továbbá, hogy Izland már most is élvezi az EU egységes piaca és a schengeni szabad utazási övezet előnyeit. Az alulmaradt támogatók szerint egyebek között az EU-tagság csökkentené az inflációt és a kamatlábakat, az euró pedig nagyobb stabilitást hozna, mint az izlandi korona. Az izlandi jegybanki alapkamat 8 százalék, míg az Európai Központi Banké (EKB) 2,25 százalék. Az éves infláció 2024 augusztusa óta legmagasabb szintre, 5,6 százalékra gyorsult augusztusban a júliusi 5,3 százalékról.
Nyitóképünkön az elutasítás mellett szóló kampányplakát, felirata: „Írjuk magunk a történetünket”. Fotó: Halldor Kolbens / AFP