Először fordul elő, hogy az EBESZ megfigyelői nem kaptak meghívást amerikai szövetségi választásra

2002 óta tizenkét szövetségi voksoláson volt jelen a szervezet, az idei félidős választások lesznek az elsők, hogy nem kaptak meghívást.

  • MTI

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői idén – most első alkalommal – nem vesznek részt az amerikai félidős választásokon, ami a szervezet szerint „jelentős eltérés a jól kialakult demokratikus gyakorlattól”.

Az EBESZ kiadott közleményében kiemeli: az USA döntése nem felel meg a korábban általuk tett kötelezettségvállalásnak. Hangsúlyozzák, hogy ilyenre korábban nem volt példa, eddig minden szövetségi választásra kaptak meghívást.

„Nagyon sajnálom az Egyesült Államok döntését” – közölte Pere Joan Pons, az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének elnöke. „Ez a döntés jelentős eltérés a jól kialakult demokratikus gyakorlattól” – tette hozzá.

Az EBESZ megfigyelő misszióit a varsói székhelyű EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) és a koppenhágai székhelyű Parlamenti Közgyűlés szervezi, a részes államok parlamenti képviselőket küldenek a választásokra.

A két szerv megfigyelői közös nemzetközi missziókat alkotnak, amelyek általában jelentéseket tesznek közzé az EBESZ részes államaiban tartott választások lefolyásáról.

A Kelet és a Nyugat között a hidegháború alatti feszültségek csillapítására 1975-ben létrehozott, bécsi székhelyű EBESZ-nek európai, közép-ázsiai és észak-amerikai tagjai vannak.

Decemberben az Egyesült Államok azt követelte, hogy az EBESZ 2026 végéig legalább 15 millió euróval csökkentse az éves költségvetését. Felszólította a szervezetet arra is, hogy a tagállamok „belpolitikájának átalakítása” helyett inkább „a békét és a stabilitást támogató missziókra” összpontosítson.

https://hvg.hu/360/20260824_hvg-felidos-valasztas-kampany-usa-republikanusok-demokratak-trump

Nyitóképünkön az EBESZ bécsi központja. Fotó: AFP / Alex Halada

Hozzászólások