Kedden az ENSZ-közgyűlésen, New Yorkban mondott beszédet Donald Trump amerikai elnök.
Trump mozgalmas napokon van túl, előbb kitiltott három jelentős hírcsatornát a Fehér Házból, majd minden jel szerint letett arról, hogy Grönlandot az Egyesült Államok részévé tegye. Nem meglepő, hogy a keddi ENSZ-közgyűlés egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye volt Donald Trump beszéde.
Amerika virágzik. Nemzetünk gyarapszik, erőnk növekszik, jobban állunk, mint bármikor valaha, és a jövőnk nagyon-nagyon fényes!
Így nyitotta Trump a beszédét, feltehetőleg a csökkenő népszerűségi mutatóira reagálva, elárasztva a hallgatóit a pozitív jelzőkkel. A belpolitikai kiszólás után az elnök az aktív háborús konfliktusok értékelésével folytatta.
Trump szerint komoly döntést kell hoznia Iránról: vagy lehetővé teszi a gazdaság újjáépülését, vagy megsemmisíti a köztársaságot - és mindezt gyorsan. Trump szerint a novemberi, félidei választások után juthat egyezségre az iráni vezetőkkel. Ezt már nem először mondja az amerikai elnök, feltehetőleg azért, hogy időt és némi türelmet nyerjen magának és a pártjának egy olyan választás előtt, amiben még a súlyos vereség is benne van a republikánusok számára.
Trump ismét utalt rá, hogy egy légicsapásnak köszönhetően elpusztította az iráni atomprogram nagy részét. Habár nincs semmi bizonyíték, hogy így lenne, kedvelt visszatérő eleme az Iránról szóló elnöki beszédeknek. Az orosz–ukrán háborúról azt mondta, közelebb van a vége, mint azt az emberek gondolnák.
A mesterséges intelligenciának is külön fejezetet szentelt. Az AI-rajongó elnök habár több techvezértől is figyelmeztetéseket kapott az utóbbi időben a technológia rohamszerű fejlődése, és az ebben rejlő veszélyek miatt, elmondta, nem fog elfojtani egy olyan technológiai fejlődést, ami nagyobb horderejű, mint a teljes ipari forradalom volt.
Emellett egy kreatív ötletét is megosztotta, szerinte az AI kifejezés lejárt lemez, mostantól szuperintelligenciának nevezné a mesterséges intelligenciát, mert az „sokkal jobban hangzik”.
A beszéd alatt kisebb port kavart a Kubáról szóló blokk. Trump elmondta, alapvető változást akar elérni Kubában. A kommunista kormányt „abszolút bukottnak” nevezte, és azt mondta, hamarosan beköszönt a szabadság a szigetországba. A kubai küldöttség Trump kijelentéseit egy idő után nem hallgatta tovább, a beszéd alatt kivonult.
A közel háromnegyed órás beszéd Grönlanddal zárult. Örömét fejezte ki, hogy a múlt heti megállapodás értelmében az Egyesült Államok, Dánia és Grönland megegyezett arról, hogy Washington fokozatosan megnöveli katonai jelenlétét a Dániához tartozó szigeten. Trump elmondta, hogy két amerikai katonai bázist fognak létesíteni a szigeten.
A beszéd után Trump a dán miniszterelnökkel, Mette Frederiksennel, valamint a grönlandi miniszterelnökkel, Jens-Frederik Nielsennel pózolt, mielőtt aláírták volna a már korábban bejelentett megegyezést.
NYITÓKÉP: Kent NISHIMURA / AFP