Az Oroszország elleni ukrán dróntámadásokat Robert Brovdi őrnagy úgy értékelte az olasz La Repubblicának, hogy azok kezdeményezést jelentenek a párbeszédre, mert a háború nem ér véget magától. Az oroszokat pedig a dróntámadások sikerei miatt aggasztani kezdték egy újabb mozgósítás kilátásai, valamint féltik a saját testi épségüket is, hiszen a háború most már elérheti őket a levegőből is.
„Információink szerint Putyin 300 ezer embert tervez mozgósítani, majd a frontra küldeni még az év vége előtt” – jelentette ki Brovdi.
https://hvg.hu/360/20260922_hvg-oroszorszag-valasztas-putyin-egyseges-oroszorszagert-ellenzek-mozgositas
Az átlag orosz számára a háború 2025-ig olyasmi volt, amivel csak a Telegramon vagy a hírekben találkozott. A drónok megváltoztatták a háború menetét, mostanra a sikeres támadások 85 százalékát drónok hajtják végre, ám önmagukban egyelőre még nem képesek arra, hogy meg is nyerjék a háborút – mondta a lapnak az őrnagy.
Mostanra a drónok váltak az ellenség feltartóztatásának elsődleges eszközeivé az ukránok számára. Brovdi elmondása szerint két és fél hét alatt bénították meg a hajóforgalmat az Azovi-tengeren, és a drónoknak köszönhetően most már az oroszok olyan erőforrásait tudják támadni, amelyekből Moszkva a háborút finanszírozná.
https://hvg.hu/vilag/20260920_orosz-ukran-haboru-moszkva-drontamadas-legnagyobb-1600-oroszorszag-ukrajna
Persze ez nem egy örökké tartó helyzet, az oroszok már alkalmazkodtak, ezt jelzik azok a sugárhajtású drónok, amelyeket tömegével vetnek be, és ezekkel szemben az ukránok már nem tudnak olyan hatékonyan védekezni, mint azt tették a mára fapadosnak tűnő Shahed drónok ellenében.
„Ezek a technológiák olyan gyors ütemben fejlődnek, hogy a belőlük származó harctéri előny néhány hónapig tart ki maximum” – mondta Brovdi.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy ki dönti el, hogy mi legyen egy támadás célpontja, a drónpilóta vagy az AI, Brovdi elmondta, hogy a döntéshozatali folyamat 90 százalékáért a kezelőszemélyzet felel.
„Az AI és az algoritmusok nem fáradnak el és hibákat sem követnek el úgy, mint az ember, de egyben óriási veszélyt is jelentenek, ha hagyják őket teljesen önállóan működni” – jelentette ki.
A kelet-közép-európai orosz provokációkkal kapcsolatban Brovdi elmondta, hogy Putyin azt teszteli, hogy a NATO tagállamai mennyire hajlandók elkötelezni magukat az ötös cikkely mellett. Ez az őrnagy szerint elég hatékonyan működik, lévén, hogy Robert Fico szlovák kormányfő már kijelentette, hogy nem szeretne háborúba keveredni az ötös cikkely miatt.
„A NATO nem egy gyors és rugalmas eszköz, mert mindig lesz egy Orbán, aki akadályozza a működését” – mondta Brovdi.
https://hvg.hu/vilag/20260924_oroszorszag-hibrid-haboru-dan-hirszerzes
Képünkön Robert Brovdi. Forrás: Wikimedia Commons