Öt rakétával támadták a húszik az ádeni elnöki palotát

A kormány tagjai nem sérültek meg a támadásban, azonban több őr is életét vesztette.

  • MTI

Húszi lázadók öt rakétával megtámadták csütörtökön a dél-jemeni Ádenben lévő elnöki palotaegyüttest, a nemzetközileg elismert kormány miniszterelnöke, Saja Mosin al-Zindani és a kabinet többi tagja sértetlen – közölte Moammar el-Erjáni jemeni tájékoztatási miniszter a Reuters hírügynökséggel.

Szemtanúk legalább hat detonációt hallottak a palota közelében, és a robbanások pánikot keltettek a lakosság körében.

Az AFP hírügynökség három jemeni katonai forrásból úgy értesült, hogy a támadásban legkevesebb négy ember meghalt, és több mint tíz másik megsebesült. Korábban azt közölték, hogy két biztonsági őr vesztette életét.

A kormány közölte: a lázadók rakétákkal és drónokkal megtámadták az al-Masik palotát, az ott szolgálatot teljesítő biztonsági őrök meghaltak. Az áldozatok számát a kormány nem közölte.

https://x.com/nexta_tv/status/2110756332462895378

A húszik szerint a szaúdi hadseregnek az épületegyüttesben található katonai műveleti központját és egy fegyverraktárt támadtak. Jahíja Szárí, az Irán-barát milícia katonai szóvivője az ellenőrzésük alatt álló SABA jemeni hírügynökség jelentése szerint azt mondta, hogy a rakétatámadás része volt a szervezet nyíltan meghirdetett stratégiájának, miszerint minden lehetséges létesítményt megtámadnak, amely Szaúd-Arábia érdekkörébe tartozik.

A szaúdiak támogatta jemeni kormányerők arról számoltak be, hogy a húszik az ország középső, kőolajban gazdag részén fekvő és a kormány ellenőrzése alatt álló Márib várost támadták több ballisztikus rakétával.

A húszik csütörtökön szaúd-arábiai célpontokat is támadtak. A szaúdi vezetésű nemzetközi katonai koalíció reggel közölte, hogy elfogtak egy manőverező robotrepülőgépet Medina tartomány légterében. A globális légiforgalmat figyelő Flightradar24 internetes portál szerint több tucatnyi járatot töröltek vagy késleltettek a dzsiddai repülőtéren.

Rijád azt is közölte, hogy lelőtt egy drónt az ország keleti tartományában, ahol a kőolajtermelés koncentrálódik.

A katonai koalíció szóvivője, Turki el-Máliki közölte, hogy az utóbbi két hétben a húszik húsz alkalommal támadták a rijádi nemzetközi repülőteret. Ezekben a támadásokban a szóvivő szerint meghalt összesen 17 ember, és több mint 330-an megsebesültek.

Rajed Krimli, a szaúdi külügyminiszter egyik helyettese újságírók előtt azzal vádolta Iránt, hogy továbbra is „fegyverekkel és egyéb módokon támogatja” a lázadó mozgalmat.

Szaúd-Arábia a nemzetközi katonai koalíció élén 2015 óta támogatja a jemeni kormányerőket a húszik elleni harcban.

A konfliktus éveken át csak parázslott, de most júliusban újra kiélesedett. Ennek oka, hogy az Egyesült Államok és Izrael által február végén megtámadott Irán megtorlásul olyan környékbeli országokat támad, amelyekben amerikai katonai támaszpont van, például Szaúd-Arábiát. A húsziknak mint Irán szövetségeseinek pedig a szomszédos Szaúd-Arábia a legkönnyebb célpont. Immár szinte naponta támadják a szaúdi infrastruktúrát az olajlétesítményektől a repülőterekig.

Jemenben a szaúdi légierő támogatása ellenére a kormányerőknek nagy nehézségükbe ütközik visszafoglalni a húszik ellenőrzése alá került területeket. Taizzt, az ország harmadik legnagyobb városát például harapófogóba zárták a lázadók. Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) figyelmeztetett szerdán, hogy a harcok miatt mintegy 800 ezer embernek nem tudnak eljuttatni segélyt. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szerint Taizzban túlzsúfoltak a kórházak és az egyéb egészségügyi intézmények, és minden korábbinál gyorsabban nő a háborús sebesültek száma.

Nyitóképünkön füst az ádeni elnöki palota felett. Fotó: X.com.

Hozzászólások