Tizennégy kulcsfontosságú helyszínen dől el, hogy a szenátusban többségbe kerülnek-e a demokraták. A CNN előrejelzése szerint igen, 11 államban ugyanis már megszerezték a szükséges számú szavazatot, egyben a republikánusok győztek. A verseny már csak két államban, Alaszkában és Mississippiben nem lefutott.
Jelen állás szerint a demokratáknak hét, korábban republikánus kézen lévő szenátusi helyet sikerült megszerezniük, az előrejelzések szerint győzni fognak Iowában, Kansasben, Maine-ben, Észak-Karolinában, Ohióban, Dél-Karolinában és Texasban.
A demokrata Chris Pappas New Hampshire-ben megtartja a szenátusi helyet pártja számára. Georgiában a hivatalban lévő Jon Ossoffot újraválasztották. Michiganben a párt progresszív szárnyához tartozó Abdul El-Sayed legyőzte a korábbi képviselőt, Mike Rogerst. Minnesotában Peggy Flanagan maradhat pozícióban.
A politikus kampányának középpontjában a megélhetési terhek csökkentését, a nagyvállalatok politikai befolyásának visszaszorítását és a mindenkire kiterjedő, állami finanszírozású egészségbiztosítás bevezetését szorgalmazta, miközben nyíltan kritizálta az Egyesült Államok Izraelnek nyújtott katonai támogatását.
A republikánus Ashley Moody Floridában legyőzte progresszív ellenfelét, Angie Nixont, így megtartotta a szenátusi helyét. A 14 kulcsfontosságú verseny közül ez az egyetlen, amelyet várhatóan a republikánusok nyernek meg.
Mississippiben órák óta nem változnak az eredmények. Jelenleg, 96 százalékos feldolgozottságnál a demokraták jelöltje,
Scott Colom mindössze 43 szavazattal vezet a hivatalban lévő republikánus szenátor, Cindy Hyde-Smith előtt.
Vagyis egyikük sem tekinthető egyértelmű esélyesnek.
A szavazóhelyiségek Alaszkában zártak a legkésőbb, így az eredményekre is ott kell majd várni a legtovább. A voksok 72 százalékának megszámlálása után a republikánus Dan Sullivan vezet, kihívója, a demokrata Mary Peltola 1677-tel kevesebb szavazatot kapott.
Szenátori, képviselői és kormányzói helyeket is veszítettek a félidős választáson az eddig többséget élvező republikánusok, mert az amerikai választók komolyan vették, hogy ez népszavazás az elnökről, és lesújtó ítéletet mondtak Donald Trumpról. A közelmúltig országosan ismeretlen demokrata politikusok írtak történelmet, és a közvélemény-kutatások alábecsülték a győzelmüket, illetve a republikánusok vereségét. Elemzés a választásokról.