Augusztus 26-i számában elismerően írt a Boston Globe Richard Nagyról, ismertebb nevén Datamancerről: a magyar származású, jelenleg a New Jersey-beli Edison városkában élő fiatalember ugyanis szakszerű használat helyett inkább szétszerelte laptopját, majd újra összerakta – figyelemreméltóan máshogyan. A könnyed, hordozható, strapabíró és mindennapi számítógép teljesen megváltozott: külsejét mahagóni és fenyő fedi, a csuklótartók helyén vastag, sárgaréz csavarokkal biztosított bőrlapok simulnak, gombnyomás helyett pedig kulccsal kell feltekerni az indításhoz. Nagy nem csak ezzel bizonyította mechanikai hozzáértését és stílusérzékét: került már ki keze alól viktoriánus korabeli asztali számítógép, könyvvé átformált szkenner, de még korai írógépnek kinéző billentyűzet is.

A hvg.hu exkluzív interjúja Datamancerrel

Amennyiben érdekli, hogyan nyilatkozik Richard Nagy a steampunk szubkultúra térhódításáról, feltalálótársairól és számos más témáról, vele készített interjúnkat itt olvashatja.

Ez önmagában még kevés lenne a hírveréshez, Datamanceren kívül azonban számos olyan iparos és alkotó létezik, aki egyhangúlag a viktoriánus korszak és az ipari forradalom esztétikája mellett horgonyzott le. Ilyen például I-Wei Huang, aki gőzzel működő, lábakkal ellátott mozdonyokat készített, Haruo Suekichi, akinek egyedi, eltúlzottan antik órái csodaszámba mennek, a patinázott-antikosított elektromos gitárt készítő von Slatt vagy éppen Sean Orlando, aki úgy döntött, hogy apróságok helyett szinte szó szerint nagyobb fába vágná fejszéjét, így jelenleg egy fémfára hasonlító vázra szerelt gőzgépesített házon dolgozik többedmagával. Ők – és mellettük sokan mások – képsorozatokkal dokumentálják blogjaikban a gyártási folyamatokat és sokszor még szerelési leírásokat is kínálnak azoknak, akik követnék őket.

Különös, ellentmondásos hagyománytisztelet bújik meg e mesterekben: számukra a fogaskerekek, a sárgaréz, a bőr vagy a csiszolt fa szeretete egyfajta lázadás a mai kor tömegtermékei ellen, amelyek gyártásuk pillanatában már elavultak és amelyeket múzeumokban sem igen látni majd viszont. Paul di Filippo író azt állította a Boston Globe-nak, hogy ez a furcsa trend "a kézművességet és a tömegtermelési elemeket egyszerre testesíti meg a gazdag vizuális formanyelv segítségével, amely teljességgel hiányzik korunk olcsó műanyag készülékeiből".

© datamancer.net

A steampunk irodalom a szórakoztató lektűr alfajaként született a nyolcvanas években, igazi publicitást azonban csak a kilencvenes évek közepétől kapott. A viktoriánus kalandregényeket, a társadalomkritikát és a tudományos-fantasztikus irodalom kliséit keverő zsáner alternatív univerzumokat ír le és egyben kérdést is szegez olvasóinak: mi történt volna, ha az ezernyolcszázas években már lettek volna gőzmeghajtású és pneumatikus számítógépek, zeppelinek és számos olyan találmány, amelyre a világ csak több évtized múltán talált vagy szokott rá.

A műfaj számos esetben merít a kémregényekből, sőt, a romantikus drámákból is, legfőbb ismérve azonban az éra, amelyben a gőzgépeket használják – ez pedig legtöbbször a 19. század és a viktoriánus Anglia. Gyakorta jelennek meg e művekben olyan technológiai fejlesztések, amelyekről H. G. Wells vagy Robert Louis Stevenson regényeiben, vagy akár Mary Shelley klasszikus Frankensteinjében esik említés.


A steampunk a sci-fi irodalom keményvonalas oldalágának, a cyberpunknak a vadhajtása. Míg a cyberpunk nagy általánosságban negatív utópiát ír le, amelyben a társadalom szélére szorult főhősök lázadnak fel az elnyomó rendszer ellen, a steampunk a negatív felhangok nélkül ragaszkodik a lázadás, kitörés, “máshogy csinálás” motívumaihoz. A koncepció áldozatául esett a popzeneit is megszégyenítő irodalmi műfajgyártásnak, számos típusa közül a legérdekesebb felvetést a clockpunk adja, amely a technikai innovációkkal kapcsolatos fantáziálást a reneszánsz korába helyezi át, de figyelemreméltó a H.P. Lovecraft összeesküvéselmélet-horrorjaira kontrázó cthulhupunk, valamint a már mozisikereket is megélt, önmagát magyarázó nevű steampunk western is.

© datamancer.net

A steampunk mint kifejezés és a köré csoportosuló írások első aranykora a nyolcvanas-kilencvenes évek környékére tehető (K.W.Jeter, valamint Tim Powers, James Blaylock és Paul di Filippo úttörési kísérleteivel, bár az egyik legismertebb regény, a The Difference Engine két keményvonalas sci-fi író, Wiliam Gibson és Bruce Sterling összefogásából származik), de az ötlet a képregények és a számítógépes játékok világában erős hatásokat mutat. A műfaj irodalmi határain jóval túlmutató második aranykora a mai: jelenleg számos olyan weboldal létezik, amely a modernizált gőzkorszak különböző jelenségeivel foglalkozik. Bővelkedik a világháló olyan "second life" blogokban, amelyek írói virtuális énjük steampunk életével foglalkoznak, instrukciós oldalakban, amelyekből megtudhatjuk, hogyan kell korabeli gépeket építeni (vagy akár rajzolni), de nem ritkák a modernizált viktoriánus divattal foglalkozó blogok és közösségi fórumok sem.

Johnny Depp sem nyughat © Paramount Pictures

A filmművészetben sem kell nagyon messzire mennünk, ha a steampunk jellegzetes jegyeit keressük. Az elmúlt pár évben jelentős filmsikerekkel küzdötte be magát a kultúrkör a multiplex-látogatók világába: A tökéletes trükkben (The Prestige) két mágus rivalizál egymással a századforduló Londonjában, egyikük Nikola Tesla különleges, áram hajtotta gépével készül szokatlan mutatványra. Ezt megelőzően Gérard Dépardieu csapott össze a Vidocq-ban Párizs legrejtélyesebb bűnözőjével, akinek maszkja minden steampunk antihős vágyálma lehetne, Tim Burton pedig Az Álmosvölgy legendájában (Sleepy Hollow) küldte Johnny Deppet és annak nyomozáshoz használatos számos különleges holmiját a feltámadó halottak után.

Jules Verne regényeinek jó részét sorolhatnánk a steampunk klasszikusokhoz; az adaptációkból kiemelkedik nézettségben a Jackie Chan főszereplésével leforgatott 80 nap alatt a föld körül (80 Days Around the World). A már említett steampunk western egyik legjobb példája a Vadiúj vadnyugat (Wild Wild West), és sajnos ide sorolható a több sebből vérző A szövetség is (The League of Extraordinary Gentlemen), amely a zseniális Alan Moore képregényrajzoló steampunk szuperhős-történetének igen gyenge változata.

© Club d'Investissement Média

Az artmozik látogatói előtt sem ismeretlen a gőzpunk: a francia Jeunet-Caro rendezőpáros az Elveszett gyermekek városával (La Cité des enfants perdus), és a Delicatessennel is képes volt erőteljes hatást gyakorolni; az előbbi filmet szokás a leggyakrabban említeni steampunk körökben, ha látványvilágról van szó. A Japánból érkezett animék közül is akad szóra érdemes: magyar kiadásban három filmje is megjelent Hayao Miyazaki rendezőnek, a Laputa – Az égi palota (Laputa – Castle in the Sky) és a mozikban is játszott A vándorló palota (Howl's Moving Castle), továbbá a Gőzfiú (Steamboy). 

A szubkultúra jelenleg a His Dark Materials: The Golden Compass december 7-i premierjét várja. A Nicole Kidmant és Daniel Craiget is stáblistájában tudó film bővelkedni fog zeppelineken és lovaskocsikon közlekedő, világuralmi terveket forraló főgonoszokban, akik párhuzamos univerzumokba kívánnak betörni, a gőzmotívumokhoz pakolt gyermekmese pedig jó adalék ahhoz, hogy minél több fiatal forduljon az új trend felé.