Élet lehetett régen a Marson, mondja az űrszonda

Kulcsfontosságú ásványokat, karbonátokat talált a Mars felszínének több területén a vizsgálódó szonda. Ez vízben oldott szén-dioxidra utal, egyúttal arra, hogy az itteni környezet alkalmas lehetett az élet kifejlődésére.

  • MTI

© AP

A Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda karbonátos ásványokat azonosított egy becsapódásos kráterben, a Nili Fossae régióban. Ez arra utal, hogy a Mars egykori vizes környezeteinek nem mindegyike volt olyan zord, ahogy azt eddig hittük.



Víz jelenlétében kialakuló karbonátokat korábban nyomokban találtak a bolygó talajában és porában. A mostani felfedezés azt mutatja, hogy nemcsak savas, hanem semleges és lúgos vizes környezetek is lehettek a Marson, melyek kedvezőbbek az élet kialakulása szempontjából.



Az eredményeket csütörtökön jelentették be az Amerikai Geofizikai Egyesület találkozóján és a Science tudományos folyóirat is közli őket pénteki számában.



A kutatók már tervezik a következő Mars-látogatásokat. A Nili Fossae a Mars Science Laboratory szonda számára javasolt helyek között szerepelt, ám végül nem ezt választották a szakemberek. A szonda indulása 2011-ben várható.



A misszióról és a felfedezésről további információk találhatók az

American Geophysical Union

és a

Mars Reconnaissance Orbiter

 portáljain.

Hozzászólások