A megjegyzést tevő dr. Payam Rezaie szerint az autizmust Nagy-Britanniában körülbelül 15-20 aggyal kutatják, ez pedig meglehetősen kevés; értékelhető adatokat ugyanis csak legalább száz agyból lehetne begyűjteni.
A BBC ezügyben a HTA szövetügyi szervezetet is megkérdezte: a donációs folyamatot intéző James Ironside professzor szerint nemcsak az a probléma, hogy kevés agy van, hanem egészséges agydonorokat is meglehetősen nehéz találni. Ironside szerint ez nem azért van, mert az emberek félnének, hanem azért, mert nem tudnak arról, hogy az agyakat az orvostudománynak lehetne adományozni.
Ironside részt vett egy olyan skót agybank létrehozásában, ahol a balesetben, váratlanul elhunyt emberek agyát tárolják - akiket a törvény értelmében fel kell boncolni azért, hogy haláluk okát pontosan megállapíthassák. A professzor roppantul meglepődött azon, hogy a rokonok több mint 90 százaléka hozzájárult ahhoz, hogy az elhunytak agyát hasznosítsák. Angliában jelenleg 15-20 különféle agybank van, ezek összekötésén jelenleg is dolgoznak.
Dr. Marie Janson, az Alzheimer-kutató Alapítvány képviselője szerint azért is van égető szüksége a brit orvostudománynak agyakra, mert a demenciakutatás kifejezetten alultámogatott kutatási témának számít, ugyanakkor olyan jelentős számban növekszik a páciensek száma, hogy a 750 ezer diagnosztizáltból egy generációváltást követően másfél millió is lehet.
Gond van Angliában: emberi agyakra van szükségük
Jelentősen visszafogja a demencia kutatását az agyak hiánya, írja a BBC, az angol orvosok pedig arra kérik a szigetország lakóit: adományozzanak több emberi agyat az orvostudománynak. Egy megszólaltatott orvos szerint több ezer agyra lenne szükség csupán az autizmus és az Alzheimer-kór gyógyítására.
Nyilvánvaló kamu szövetkezet kínál befektetésgyanús ajánlatokat, mégsem nyomoz a rendőrség
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
12 milliárd forintot költött a Honvédelmi Minisztérium korábbi vezetése egy angol céggel kötött tanácsadói szerződésre
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki a Simor-ügy miatt
Zelenszkij: Biztos vagyok benne, hogy Trump segít befejezni a háborút a tél beállta előtt
Reuters: A Wizzair Európa legpechesebb légitársasága
Közveszéllyel fenyegető gyerek miatt nem szállt fel a Wizz Air járata Ferihegyen
Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj
Marabu Féknyúz: A kormány ellensúlya
Lehet, hogy a férfiaknál kell keresni az ismétlődő vetélés magyarázatát
Legfőbbügyész-casting a Tisza elutasítása után: még csak politikai próbatétel, de év végére válság lehet belőle
Kukacos alma kocsi, Mohu-verda, Gru-mobil – ilyen volt az idei Red Bull Ládaderbi
Trump úgy döntött, átnevezi a mesterséges intelligenciát
Ezúttal egy olyan átnevezést talált ki, amelyben nem lesz benne az Amerika szó.
Orbán Balázs lemondott a magyar parlamenti mandátumáról
Továbbra sem tudni, ki veszi át a helyét.