Az új technológiát David R. Smith, a Duke Egyetem kutatója, az első láthatlanná tevő köpeny tervezője és Tai Jun Cui, kínai kutatótársa fejlesztette ki. A "köpeny" az 1-18 GHz szélessávú tartományban működik, a felületére érkező részecskék legtöbbjét képes kezelni, azaz elmondható róla, hogy csak kis százalékban veszteséges. Mindezzel a számos szkeptikust is el lehet hallgattatni, akik szerint az ilyen köpenyek veszteségesek és nem képesek szélessávban működni, említi meg John Pendry fizikus, aki a láthatlanná tevő köpenyek mögött húzódó elméleti kutatásokat jegyzi.
Maga a köpeny egy olyan 50x10 centiméteres alapterületű, 1 centiméter magas "doboz", amely hatszáz rézkomponensből áll össze: a trükk abban rejlik, hogy az egyes komponensek mekkorák, milyen alakúak és miként vannak elrendezve. Az első láthatatlanná tevő köpenyben tíz ilyen volt, ezek tulajdonságait számítógéppel modellezték - egy 600 darabos készülék tervezése a hagyományos számítási módszerekkel hónapokat vett volna igénybe, az ehhez szükséges matematikai számítások ugyanis roppantul bonyolultak.
A kutatók azonban olyan algoritmusokkal álltak elő, amelyek birtokában gyorsítani lehet a számolást és amikkel megjósolható, hogyan lép kapcsolatba a fény mágneses és elektromos komponenseivel egy adott alakú összetevő. E számítási módszerekkel más metaanyagokat is gyorsabban lehet modellezni, többek között azokat is, amelyekből hiperlencséket lehet készíteni, olyanokat, amelyek még a normális lencsék által össze nem gyűjtött fényt is összegyűjtik - sőt, nem lehetetlen a még erősebb napelemek készítése sem a segítségükkel.
Tíz nap alatt láthatatlanná válni
A metaanyagok olyan különleges anyagok, amelyeknek tulajdonságait nem csupán a fizikai alapanyag, hanem a kialakítás és az anyagszerkezet is megszabja. Az első láthatatlanná tevő köpeny tervezője most olyan szoftvert írt, amivel meg lehet gyorsítani a metaanyagok tervezését. A rejtőberendezés legújabb változatát mindössze tíz napba tellett lemodellezni.
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
Magyar Péter sajnálja, ha a lelkesedése okozta kommunikációs hibák hozzájárultak Polgár Judit döntéséhez
Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését
Magyar Péter rapid játszmát játszott – Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján
Török Gábor Polgár Judit döntéséről: ez bizony az új kormány első kudarca
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni
Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek az állatkínzás miatt tett feljelentéséhez
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Eddigi legnagyobb bankfelvásárlásáról állapodott meg az OTP
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.