Mégsem evolúciós zsákutca az átlátszó fejű mélytengeri hal

A Monterey Bay Aquarium Reserach Institue (MBARI) kutatói eddig úgy vélték: a csőlátást biztosító hosszúkás látószervek ugyan jók a fény összegyűjtésében, de nem képesek mozogni. Bruce Robinson és Kim Reisenbichler jelenlegi tanulmánya azonban a kaliforniai partoknál megfigyelt mélytengeri halak hosszas tanulmányozásából született, konklúziója pedig az: a szemek a hal fejét befedő átlátszó, pajzsszerű felület révén képesek mozogni, így az állatok képesek előre is fókuszálni, képesek becserkészni prédáikat is - eddig a niológusok ugyanis úgy vélték, a halak csak felfelé képesek meredni.

© MBARI

Az állatok ugyanis a korábbi elgondolások szerint a mélytengeri életmód következtében alkalmazkodtak a többszáz méter mélységben uralkodó sötetéséghez. Lebegés közben figyelik a felettük elúszó állatok sziluettjeit, majd lecsapnak rájuk. A kutatók távolról működtetett, videokamerákkal felszerelt járművei 6-800 méteres mélységben figyelték meg a hordószemű halakat: a videókból pedig jól látszik: az állatok mozdulatlanul lebegnek a vízben, szemük élénkzölden világít - ezeket pedig forgatni is képes. A forgatás a hal szemeit és fejét is körbevevő átlátszó, folyadékkal töltött pajzs miatt valósulhat meg. Ezt korábban a biológusok azért nem vehették észre, mert vélhetően ezen érzékeny "szerkezet" megsemmisült, amikor a halakat kihalászták a több száz méteres mélységből.

A hordószemű halak nagy és lapos úszóik következtében képesek mozdulatlanok maradni és nagyon precízen tudnak manőverezni. Emésztőrendszerük azonban testükhöz képest nagy, amiből arra következtetnek, hogy a halak képesek sokféle apró állatot, többek között medúzákat is elfogyasztani - minderről a halak gyomrában talált medúzamaradványok is árulkodnak.